Ekkora hatást értek el a közösségi alapítványok

Szép és komplex infografikával mutatjuk be, hogy mekkora társadalmi hatást értek el a közösségi alapítványok 2017-ben. Röviden: meglepően nagyot.

Az InfoTandem infografikája először pontosan és érthetően elmagyarázza, mit csinál egy közösségi alapítvány, majd lépésről lépésre bemutatja, mekkora társadalmi hatást értek el a cselekvés új intézményei.

Az infografika-folyamból kiderül: a három közösségi alapítvány összbevétele 20178-ben 36,2 millió forint volt, amiből 27,6 millió helyi forrásból származott, és a hazai közösségi alapítványok szinte kizárólag támogatási bevételekből fedezték működési és adományosztási kiadásaikat.

A közösségi alapítványok alapvetően támogató szervezetek – elsősorban mások elképzeléseinek, ötleteinek megvalósítását segítve mozdítják elő a helyi közösség fejlődését. Adománygyűjtésük legfőbb célja, hogy megteremtsék támogatási tevékenységük alapjait. 2017-ben a közösségi alapítványok összesen 19,4 millió forinttal támogattak helyi programokat. Az általuk nyújtott 31 támogatás 77 százalékának egyesületek és alapítványok voltak címzettjei, ők kapták a teljes kiosztott összeg több mint kilenctizedét. Rajtuk kívül csak hivatalosan be nem jegyzett informális csoportok részesültek számottevő segítségben.

A közösségi alapítványok más közegben működnek, ezért többféle adományosztó stratégiát követnek – a számok mögött bonyolult valóság áll. Van, ahol a helyi kisközösségek megerősítését tekintik célnak, itt olyan programokat támogatnak, amelyeknek a látogatottsági mutatói nem túlzottan magasak – ez azonban nem jelent sikertelenséget. Másutt szemléletformáló, a helyi identitást erősítő nagy rendezvényeket támogatnak, amelyek sokkal több látogatót és online felhasználót vonzanak.

Biztosak vagyunk abban, hogy a közösségi alapítványok által támogatott programok nemcsak konkrét céljaikat érték el, de javultak az együttműködési készségek és erősödött a helyi közösség.

Hasonló bejegyzések