Koronavírus: ezt teszik a közösségi alapítványok

Szokásunkhoz híven idén is megrendeztük a Közösségi Alapítványok Napját, de nagyon másként: virtuálisan találkoztunk és a helyi közösségek, a közösségi alapítványok szerepe a vészhelyzetben volt a fő téma. Videónkból kiderül, hogy működnek békeidőben és vészhelyzetben a magyar közösségi alapítványok.

Januártól terveztük, hogy április közepén ismét megrendezzük a Közösségi Alapítványok Napját. Az élet közbeszólt, mi alkalmazkodtunk. Virtuálisan találkoztunk, és a beszélgetés fő témája is adott volt: hogyan erősítik a helyi közösségeket a járványhelyzetben a magyar közösségi alapítványok?

A szomorú és időszerű témán túl a beszélgetésből jócskán kiderül az is, hogyan működik egy közösségi alapítvány, miként gyűjt és oszt helyben támogatást civil ügyeknek, hogyan szervezi a lokálpatriotizmus mentén a közösséget, és mindez milyen sokat ér járványveszély idején.

Koronavírus - ezt teszik a közösségi alapítványok

A webináriumon Barna Era, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány igazgatója beszél 1:40-től, majd Knyihár Éva, a Pécsi Közösségi Alapítvány kuratóriumi elnöke 15:27-től, azután Csáki Rozi, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány ügyvezetője 27:58-tól, majd Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány vezetője 46:50-től. A beszélgetés utolsó fél órájában arról folyt a szó, miként látják a résztvevők saját civil közösségeik jövőjét a koronavírus lecsengését követő gazdasági- és vélhetően társadalmi válságban.

A témában ajánljuk
 
Maszkokra gyűjt és civil szervezetek megmentésére készül a Marosszéki Közösségi Alapítvány – Gál Sándorral beszélgettünk
 
Segítség-láncolatot indított be a Pécsi Közösségi Alapítvány – Parag Csillával beszélgettünk
 
Székelyudvarhely: pénzt és perspektívát ad a közösségi alapítvány – Csáki Rozival beszélgettünk
 
Sokrétűen támogat vészhelyzetben a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány – Barna Erával beszlgettünk

Ha Önt is érdekli, hogy működnek a válság idején azonnal reagáló, a helyi közösségeket és igényeiket jól ismerő, a cselekvő és szolidáris embereket megmozgató, perspektívában gondolkodó közösségi alapítványok, keressen minket: gysza@gy-sz.hu.  

Hasonló bejegyzések