„A szabadságot és a bizalmat erősítheti a válság”

Bár sokan várták, a helyi ügyek, a helyi cselekvés felértékelődése nem következett be a mostani válsághelyzetben. A technológiai alkalmazkodás viszont kényszer lett a civil világban is – a civil szervezetek túlélésének egyik záloga. A krízis a bizalom, az önálló cselekvés és a szabadabb pénzfelhasználás korát hozhatja el a civil társadalomban. Scsaurszki Tamással, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgettünk a formálódó új világról, és az alapítvány változó szerepéről. 

A járványhelyzet, a már itt lévő gazdasági válság hogyan hat a helyi közösségekre, hogyan hat az általad ismert civil világra?

Azt tapasztalom – személyes kapcsolataimon, az angol-, amerikai és a lengyel sajtót olvasva -, hogy minden közösség első nagy réme – az egészségügyi problémák után – a gazdasági válság, a munkanélküliség volt, a megélhetésért való aggodalom. A második sokkot a fizikai kapcsolatok hiánya jelentette.

Azzal sem mondok újat, hogy a vészhelyzet előhozta a társadalmi különbségeket: vannak olyan csoportok, amelyek jól alkalmazkodtak, például eleve online dolgoztak; sokan elveszítették a munkájukat, mások még ennél is nehezebb helyzetbe kerültek, mert a baj forrásai lettek. Ázsiában, ahol tízmilliók dolgoznak lakhelyüktől távol vagy éppen külföldön, ez nagyon jellemző volt: Indiában a burmai vendégmunkásokat vádolták meg azzal, hogy ők terjesztik a koronavírust – a jelenség, ugye, Magyarországon sem ismeretlen. Miután ezeket a csoportokat kirakták az országból, otthon is nehéz helyzetbe kerültek – ők lettek a vírushordozók külföldről, ráadásul a megélhetésüket is elvesztették és pénzt sem tudtak többé hazaküldeni.

Mindehhez jön a leginkább meghatározó tényező, a bizonytalanság: mit lehet csinálni, meddig fog ez tartani, és milyen világ jön ezután. Ez foglalkoztatja az embereket, és csak a második hullámban jön az, ami szintén hozzátartozik a válsághoz: hogy az emberek pozitívan is reagálnak. Segítenek egymásnak.

Olyanok is, akik eddig nem beszéltek egymással. Például a szomszédok egymáshoz fordulnak.

Bevallom őszintén, bármennyire is csalódást fogok okozni, én egyelőre nem látom, hogy egy markánsan új világ épülne. Az emberek segítőkészségére lehetett számítani, ahogy eddig is: akik önkénteskedtek, vagy támogattak civil kezdeményezéseket, ezután is ezt teszik, ha tehetik; megnézik, mire van szükség a környezetükben és ott igyekeznek tenni. S persze vannak azok, nagyon is sokan, akik egy-egy válsághelyzetben cselekednek. Ez is nagyon jó és fontos. De én nem látok olyan új, meghatározó trendet, ami a lokalitás, a helyben cselekvés felértékelődéséről szólna. Bár voltak ilyen prognózisok, és vannak nagyon szép történetek, és megvan a helyzetben ennek a lehetősége, de helyi civil szervezetekkel kapcsolatos trendnek nem találom egyértelmű jelét. Nem ezt szeretnénk látni, de sajnos ez látszik.

Vannak új, meghatározó trendek a civil világban?

Tavaly egy téma dominálta egész évben a civil szektort: a klímaváltozás. Most a klímaváltozás mellé erősen bejött másodiknak a technológia hatalma: aki nincs az online térben, aki csak a fizikai kontaktusokra támaszkodik munkájában, megélhetésében, társadalmi hatásban, nem tud boldogulni a 21. században. Erre minden civil kezdeményezésnek jóval több figyelmet kell fordítania, függetlenül attól, hogy helyi-, országos-, vagy nemzetközi szinten dolgozik. Ezzel együtt a nagy technológiai cégek befolyása a civil szektorra is fontos kérdéssé erősödött: amennyire világos, hogy egy elnyomó politikai hatalom ellen fel kell lépni, most az is világos lett, hogy az online világ hatását sokkal tudatosabban kell végiggondolni és ezeket az óriáscégeket sokkal szigorúbb ellenőrzés alá kell vonni. Mindezekből az is következik, hogy azok a közösségek boldogulnak a válság után, amelyek megfelelően állnak hozzá ehhez az új világhoz.

Ez a helyzet a civil világ számára korlátozó tényező, esetleg lehetőség, vagy mindenkinek újra kell gondolnia tevékenységét?

Ez ugyanolyan trend lesz, mint tavaly a klímaválság volt – egyszerűen igazodni kell hozzá, ha nem is egyik napról a másikra, de viszonylag gyorsan. Éppen úgy, ahogy a klímaválság betört egy átlagos civil szervezet működésébe: igaz, hogy munkája távol esik a környezetvédelemtől, de elkezdte jobban átgondolni, hogy repülőn utazik-e el egy konferenciára vagy vonattal; helyi szolgáltót használ vagy a legolcsóbbat. Mostantól egy „átlagos” civil szervezet is jobban átgondolja, hogy melyik cégnél és milyen feltételekkel tárolja az adatait, melyik közösségi média illik a brandjéhez és melyik nem, mert több társadalmi kárt okoz, mint hasznot; nemcsak néhány, a digitális világra szakosodott civil szervezet fog kampányolni a szigorúbb ellenőrzésért, hanem sokan. Természetesen ebben óriási lehetőséget is látok, mert ez a két probléma sokkal nagyobb figyelmet kap már a közeljövőben is.

Az új lehetőségek mellett azért a civil világ, annak különösen a helyben működő része komoly nehézségeket él át, a mélyben már most számottevő veszteséget szenvedünk el. Sok szervezet csak 2-3 hónapnyi tartalékkal rendelkezik, és ha nincs bevételük, bezárnak, abbamarad a munka, megszakad a kapcsolatuk az emberekkel, és eltűnnek. Pont úgy, mint a kisvállalkozások, éttermek, rendezvényszervezők

Ismersz ilyen szervezeteket?

Ha utalhatok a szűkebb pátriámra, a Ferencvárosra, ott azt látom, hogy a klienseikkel személyes találkozókon keresztül dolgozó szervezetek bevételei a nullára csökkentek. A gyermekek gyógyítására gyűjtő (de nem koronavírussal foglalkozó) alapítvány bevétele 25-30 százalékkal fog esni, éppen annyival, hogy az ott dolgozók állása kerül veszélybe. A művészetterápiával foglalkozó egyesület munkatársának már más állás után kellett néznie, mert nincs bevételük. Minden olyan szervezet, amely hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozik, megszenvedi ezt az időszakot, hisz nem tud olyan gyerekkel dolgozni, akinek nincs otthon wifije és eszköze. A nyári táborok megtartása teljesen bizonytalan, ez is sok szervezetet érint. Folytassam?

Beszéljünk a civil szervezetek egy másik szegmenséről. A támogatószervezetek mit csinálnak ebben a krízisben? Milyen mozgásterük, milyen lehetőségeik vannak? És mekkora a felelősségük?

Támogatószervezeteknek ugye azokat nevezzük, amelyek nem elsősorban a lakosságnak szolgáltatnak, hanem más civil szervezeteknek adnak leginkább pénzügyi, kisebb részben szakmai támogatást. A Gyökerek és Szárnyak Alapítványnál elsősorban magánpénzből működtetett szervezetekkel állunk kapcsolatban, az ő gondolkodásukat és reakciójukat ismerjük behatóbban, s közvetlenül nem ismerem az állam vagy a nagyvállalatok által létrehozott támogatószervezetek vagy finanszírozott programok logikáját.

Ahhoz képest, hogy a válság milyen váratlanul jött, a legprogresszívebb támogatószervezetek nagyon gyorsan és érdemben reagáltak. Először nyilván ők is online működésre álltak át, majd megváltoztatták a partnereikkel való viszonyukat. A támogatásosztó alapítványok 2-3 héten belül azt kommunikálták, hogy a meglévő szerződésekben rögzített céloktól következmények nélkül el lehet térni. A támogatásuk feltételeit megváltoztatták, az adott helyzethez igazították, sőt, bátorították a támogatottakat, hogy inkább azzal foglalkozzanak, amit most fontosnak tartanak. Ha kell, munkatársaik biztonságával, ha kell, saját pénzügyi stabilitásukkal, ha kell, célcsoportjaik jobb kiszolgálásával. Van olyan támogató, amelyik a projekttámogatásokat szabadon felhasználható, általános célú támogatásokra váltotta – ez nyilván sokkal nagyobb szabadságot ad a támogatottaknak. Az, hogy az USA-ban és más országokban mozgalom indult a támogatók között, hogy nagyobb szabadságot adjanak a támogatottaknak a pénzügyi támogatás felhasználását illetően, hogy csökkentsék a támogatott szervezetek be- és elszámolási „terheit” a támogató-támogatott kapcsolat olyan alappilléreit mozgatja meg, amire rég nem volt példa. Szerintem ez óriási változás és benne van a lehetősége annak, hogy tartós maradjon.

Ehhez képest szerintem kisebb jelentőségű, sokkal jobban bevett lépés, persze ettől még nagyon is fontos, hogy számos támogató biztosított plusztámogatást a virtuális térben történő munkavégzésre való átálláshoz.

S persze csak ezután foglalkoztak azzal, hogy egyösszegű, nagy támogatásokat ítéltek meg kutatásra, fejlesztésre, egészségügyre. Erről már a közvélemény is hall, ez már megüti a sajtó ingerküszöbét is. Ez utóbbi nagyon fontos, mert a társadalom és a döntéshozók ez alapján ítélik meg hasznosságukat. De, ebben az esetben, az érdemi változás a „szakmában”, a felszín alatt történik.

Előfordul, hogy egy támogatószervezet ebben a helyzetben más tevékenységet tart fontosnak, és megvonja a támogatását?

A céges világban ilyesmi sokkal inkább előfordulhat: a vis maior miatt felmondanak szerződéseket, mert a cégeknek egyszerűen más dolgokra lesz szükségük – a magántámogatók világa másként működik.

Itt a legtöbb támogató azt mondja: veletek dolgoztam együtt, azt szeretném biztosítani, hogy a krízishelyzetben is megfelelő munkát tudjátok végezni. Esetleg felajánlhat plusztámogatásokat, előre hozhatja a kifizetéseket – mindezt a támogatott szervezet életben tartása érdekében. Itt a kapcsolatok értéket képviselnek, és a támogatottban értékes szervezetet lát, amely nem egy „beszállító” a sok közül. Ha a támogató mindezt megtette, akkor jöhet más szervezetek, más ügyek támogatása.

Ami még ezen is túlmutat: vannak nagy magánalapítványok, amelyek elkezdtek alaptőkéjükből is adományozni – az alaptőke szent, normál ügymenetben annak hozamából oszt pénzt az alapítvány. Számos alapítvány bejelentette, hogy idén alaptőkéje 5-10 százalékát kiosztja – itt 100 millió dollárokról beszélünk. Ez különösen akkor tűnik értékes bejelentésnek, amikor tudják, hogy gazdasági válság jön, tehát az alaptőke jövőre kevesebbet fog fialni.

Ezen túl egy jól működő támogatószervezet elkezd a jövőn gondolkodni; beszélgetéseket rendez, kutatásokat végez – például megnézi, hogy tényleg felértékelődnek-e a helyi közösségek, és a bennük lévő potenciált hogy lehet kiaknázni. Megnézi, hogy ami eltűnne, abból mit lenne érdemes megmenteni, illetve, hogy a most felbukkanó új megoldások, szervezetek közül mit kell támogatni, hogy tényleg megmaradjanak és elterjedjenek. Azon dolgozik, hogy – ha lehet így fogalmazni – a civil világ erősebbé váljon, mint a válság előtt volt. Mindezek tipikusan a támogatók feladatai közé tartoznak: miközben a szektor, a támogatottak a napi munkát végzik, a perspektívában való gondolkodás, a támogatottak inspirálása az ő dolguk.  

Miként változhat a támogatók attitűdje?

A válság lehetséges új, nem várt és pozitív következménye az általános célú támogatások visszatérése a pontosan beosztott és elszámolt projekttámogatások rovására.  Az általános célú támogatás egy szervezet stratégiáját, értékeit támogatja sokszor 5-10 éves időszakban, a konkrét cselekvést pedig sokkal inkább az adott szervezetre bízza, és nagyobb szabadságot ad a pénzügyi felhasználásban is.

Akkor ez a szabadság és a bizalom erősödése.

Pontosan. Úgy látom, hogy most sok támogatószervezet saját adományát szabadabb felhasználásúra váltja, mert nem tudja és nem is akarja megmondani, hogy helyben mit kell tenni; a bizalomra és a szervezet tudására, tapasztalatára építenek. Ha ez bejön, akkor trendforduló jöhet.

Ha azt látják a nagy támogatók, hogy így is lehet támogatni, ez a támogatási módszer alkalmasabb és adekvátabb arra a világra, amelyben élünk, akkor azt remélem, hogy nagyon sokan választják majd ezt a támogatási formát. Ez lehet a válság pozitív következménye.

S ez a megközelítés eljuthat majd hozzánk, Magyarországra és helyi szintre is. Véleményem szerint ez hozhatja el a helyi szint, a helyi munka felértékelődését: amikor nemcsak a szavak szintjén, hanem ténylegesen döntéshozatali szabadságot és időperspektívát adunk a felkínált komoly pénzek mellé, mert elhisszük, hogy a támogatott szervezetek képesek a saját életüket, világukat jobbra fordítani. A szabadság, a pénz, az idő, a bizalom nagyon komoly erőforrások:  ezek megosztása lesz az érdemi demonstrációja annak, hogy tanultunk és fejlődünk.

Az így épülő bizalmi struktúrák megmutatkoznak a támogatott civil szervezetek tevékenységében?

Nagyon remélem. Büszkén mondom, hogy a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány elsősorban általános célú támogatásokat vagy nagyon rugalmasan felhasználható projekttámogatásokat nyújt. Az elmúlt 6 évben, saját munkánk során is azt láttuk, hogy ha bizalommal közelítünk egy helyi közösséghez, az sokkal felhatalmazottabbnak, szabadabbnak érzi magát, és képes saját tudása, tapasztalata és víziója mentén változtatni saját közösségén. Nem külső elvárások, Budapest vagy Brüsszel akarata szerint cselekszik.

Hogy látod a magyar civil szektor jövőjét?

Makroszinten egyrészt további leépülést várok a szektorban – a civil világ az elmúlt tíz éveben egyébként is meggyengült, elsősorban a kormányzati intézkedések és a hiteltelenítő propagandakampány nyomán. Ugyanakkor az a lakossági figyelem, amely a járvány nyomán a szektorra irányul, tovább erősíti a civil világ és a lakosság kapcsolatát, amelyek az elmúlt 5 évben egyébként is szépen erősödtek. Ez feltétlenül pozitívum – élnünk kell a lehetőséggel.

Szerintem nagyon fontos azon is gondolkodnunk, hogy a gazdaság újjáépítésének mintájára újjá kell építeni a szektort is. A szektor helyi szinten nemcsak szolgáltatásokról szól, hanem életminőségről is: attól lesz jobb az életünk, ha a magunk akaratából ültetünk fákat, szervezünk beszélgetéseket a bennünket érdeklő kérdésekről, vagy éppen adakozunk a számunkra fontos ügyek előmozdításáért; ha közel hasonló életminőséget akarunk helyi szinten, akkor ebbe igenis pénzt, erőforrást kell tennünk. Nem feltétlenül sok pénzre, hanem elsősorban megfelelően felhasználható, „jó minőségű” pénzre, figyelemre és elismerésre van szükség. Azt gondolom az elmúlt hónapok, évek tapasztalata alapján, hogy mindezekben elsősorban az önkormányzatok lesznek a civil szektor partnerei, mert ők jobban érzik a szektor hanyatlását, és inkább ők közelítenek barátsággal és elismeréssel a civil világhoz.

Az újjáépítés egyik szereplője lehet a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány?

Szeretném, ha az lenne. Nyilván alapítványunk támogatásánál fajsúlyosabb lehetőségek is állnak a szektor előtt, például Magyarország az egyetlen olyan uniós tagország, ahol az új Norvég Civil Támogatási Alap nem indult el; a szektor újjáélesztése szempontjából komoly lehetőséget jelent a programban szétosztható 3-4 milliárd forint. Szintén fontos kezdeményezés – ennek a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány az egyik aláírója -, amely az Európai Bizottságot arra kéri, ne csak a gazdaság, hanem a civil szektor élénkítésére is fordítson figyelmet.  

Ami szerintem nagyon fontos és alapvetően meg fogja határozni a jövőt az az, hogy a vezető civil szervezetek össze tudnak-e fogni a szektor újjáélesztéséért: képesek-e közösen elfogadott irányokat és stratégiákat alkotni, hogy a magyar civil világ – az elmúlt 15 éves trendet megfordítva – fejlődésnek induljon. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az önkormányzatoktól, az üzleti világból és a lakosságtól jövő segítőkészség konkrét eredményeket hozzon.

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogatószervezetként mit csinál most?

Mi is az említett példákhoz hasonló struktúrában gondolkodunk. A veszélyhelyzet kihirdetése után volt egy-két hét, amikor magunk sem tudtuk, mit is kezdjünk az új helyzettel. Azután elkezdtünk – saját mondásunk szerint – a három cs-ben gondolkodni, három kategóriába sorolni a programjainkat: csináljuk, csúsztatjuk vagy cseszhetjük. Ehhez átgondoltuk erőforrásainkat, és kitaláltuk, mit engedhetünk meg magunknak azon túl, hogy munkatársaink és közvetlen környezetünk egészségére és biztonságára nagyon figyelünk.

Ezután az általunk támogatott két közösségi alapítványnak (a Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak és a Pécsi Közösségi Alapítványnak) 1-1 millió forint plusztámogatást adtunk, amit szabadon használhatnak fel. Ez jelenleg elégnek tűnik pénzügyi helyzetük megerősítéséhez, de megígértük nekik, hogy júniusban újra átbeszéljük a helyzetüket, hiszen a járvány kellemetlen meglepetéseket okozhat.

Majd azon kezdtünk el gondolkodni, hogy az új világ mit jelent számunkra, miben kell megváltoztatni a munkánkat. Úgy döntöttünk, a KisVÁROS programban továbbra is keressük leendő támogatottainkat, azokat az embereket, szervezeteket, akiknek elképzelésük és víziójuk van arról, hogy az adott közösségben miként változtatnának – ez a járvány közepén, amikor a viszonyok alapvetően módosulnak, nagyon is adekvát. Szerveztünk egy kiváló online konferenciát, ami megmutatta, hogy másként is lehet találkozni, máshogy is lehet közösséget építeni. Részt veszünk egy közösségi eszköztár felépítésében és terjesztésében, mert hisszük, hogy karanténban, bezártságban is lehet és kell szervezkedni, közösséget építeni, és ehhez az embereknek példákra, módszerekre van szükségük.

Elindítottuk az Előre a Jövőbe! Alapot, amelyből a járványhelyzetben támogatjuk azokat a csoportokat, amelyek tevékenységükkel itt és most csökkentik az emberi szenvedést és magukban hordozhatnak olyan megoldásokat, amelyektől a járvány utáni világ jobb, igazságosabb, élhetőbb lesz. E kezdeményezéssel mi is kiléptünk a komfortzónánkból és az eddigiektől eltérő módon dolgozunk. Például az alapítvány partnereit kérjük, hogy ajánljanak támogatandó szervezetet; ezzel építünk tudásukra, helyismeretükre, kapcsolatrendszerükre és erősítjük a közöttünk lévő bizalmat, hiszen ők is tudják: az ő szavuk helyettesíti a pályázók „ellenőrzését”. Így nagyon rövid határidővel, nagyon kevés információ birtokában, utazás és találkozás nélkül támogathatunk tőlünk távol lévő szervezeteket. Itt van még az online Élő Adás története is, ami műfajteremtő lesz: két különböző adománygyűjtési módszert ötvözünk, és így támogatunk arra érdemes civil ügyeket.

Ha nincs válság, soha az életben nem jutottak volna eszünkbe ezek a kezdeményezések, de úgy látjuk, most ezekre az eszközökre van szükség ahhoz, hogy a közösségekben megerősítsük az általunk fontosnak tartott értékeket. Ami engem személy szerint izgalommal tölt el, hogy ha ezek a kísérletek beválnak, akkor hogyan tartsuk meg, hogyan építsük be őket a napi működésünkbe.

Az online konferencia jelmondata az volt, hogy „Nyitva vagyunk!”. Ez mit jelent pontosan? 

Azt, hogy a programjainkat visszük tovább, és olyan változtatásokat teszünk bennük rövid és középtávon, amelyek a most kialakulóban lévő helyzetre adekvátnak tűnnek és továbbra is lehetőséget ad az embereknek, hogy közösségeiket jobbá, igazságosabbá, élhetőbbé tegyék. Persze a puding próbája az evés, tegyenek próbára minket, keressenek! Nyitva vagyunk!

(Bardócz Iván)

Vélemény, hozzászólás?