“Ha már egy ember életére jobbító hatással vagyunk egy támogatott projekttel, akkor már nem kérdés, hogy az jól sikerült.”

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) kuratóriumának elnökét – aki főállásban product manager –  mindig is érzékenyen érintették a társadalmi problémák. Fenyvesi Péter, akit mindenki csak Fenyónak ismer, a közösségi alapítvány kuratóriumához 2018-ban csatlakozott, majd teljesen beszippantotta ez az emberi közeg, az összetartás és az összetartozás érzése.

Mivel foglalkozol a közösségi alapítványi munka mellett, és hogy került a látómeződbe az FKA?

Pécsen nőttem fel, és öt éve döntöttem úgy, hogy Pestre költözöm. Fejlesztőként dolgoztam egy pécsi cégnél, és ott ismerkedtem meg a product managementtel, ahol az a feladat, hogy egyensúlyba tartsam az üzlet és az ügyfelek igényeit, valamint a technológiai lehetőségeket – és így végeredményként jó termék keletkezzen. A baráti körömön keresztül tapasztaltam meg, hogy a szociális munkások milyen fontos és jó munkát végeznek, miközben az alacsony fizetések miatt napi szintű megélhetési gondokkal küzdenek. Ennek az egész helyzetnek az igazságtalansága arra ösztönzött, hogy a munkámmal párhuzamosan végzett képzésekre gyakorlati feladatként egy-egy társadalmi ügyet vigyek be. Az egyik ilyen képzés során csináltuk a ‘Segítők segítése’ projektet, amely workshop keretében adott lehetőséget arra, hogy szociális munkásokkal beszélgessünk, és olyan pontokat találjunk, ahol tudunk valahogy segíteni. Ekkor találkoztam Barna Erával, és rajta keresztül ismertem meg a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt.

Mi az oka, hogy csatlakoztál hozzájuk? Miért tartod fontosnak a közösségi alapítvány koncepcióját?

Fenyvesi Péter (Fotó: Pivarnyik Balázs)

Teljesen lenyűgözött, amikor először részt vettem az Élő Adás (melynek alapjául a The Funding Network Giving circle programja felel meg – a szerk.) közösségi adománygyűjtő esten. Sokkal többet költöttem, mint amennyit akartam, mert megláttam az embereket a projektek mögött – én ennek köszönhetően “tanultam” meg igazán Ferencvárost. Ügyek, amik egy jobb, élhetőbb környezetet tűztek ki célul, és olyan emberekért tesznek, akikkel senki más nem foglalkozik – pedig miért ne érdemelnék meg? A közösségek építése egy a közösségi alapítvány három pilléréből, amelyik a legkomplexebb, és mégis hosszú távon a legfontosabb – a pénzosztás és a pénzgyűjtés mellett. Feladatunk, hogy azt csatornázzuk be az adott csapathoz, amire ott a legnagyobb szükség van, legyen az szakmai tudás vagy erőforrás. Az alapítvány közösségfejlesztő szakemberei bármelyik civil szervezetnek tudnának segíteni, és az FKA-n keresztül ezt meg is tehetik. 

Milyen változásokat tapasztalsz a munkátok eredményeként?

Egyértelmű, hogy vannak, hisz sok gyereknek és felnőttnek az életére hatással vagyunk. Hogy ez mekkora, arról leginkább azt a gyereket kellene megkérdezni, aki elmegy egy lovastáborba, amely a Swimathonon összegyűjtött pénzből valósulhatott meg. A hatást borzasztó nehéz mérni, csak a személyes beszélgetésekből derülhet ki sok minden. Őszintén szólva azt gondolom, hogy ha már egy ember életére jobbító hatással vagyunk egy támogatott projekttel, akkor már nem kérdés, hogy az jól sikerült.

Mik a következő éves terveid az alapítvánnyal?

A közeljövőben az lenne szerintem a cél, hogy pénzügyileg megerősödjön az alapítvány, biztosabb legyen a jövő év, tudjunk nyitni új dolgok felé, új szintre emeljük a már bejáratott eseményeinket, és biztosabb hátteret tudjunk nyújtani az alapítvány munkatársainak. 2019-ben előre léptünk számos területen: több külföldi forráshoz jutottunk, elindítottuk a Rádió9 közösségi netrádiót, és komoly eséllyel folytatni tudjuk több megkezdett projektünket is, így az Új szomszédaink – Sokszínű Ferencváros programot, amely az itt élő külföldieket kívánja jobban integrálni a kerület életébe. Főtámogatót találtunk a Swimathonhoz, amivel az esemény minőségén és kommunikációján tudtunk javítani. 

Vannak olyan pillanatok az elmúlt FKA-s időszakodból, amikre úgy emlékszel vissza, hogy ‘na ezért megéri csinálni’? Megosztanál velünk néhányat?

Nagyon produktív és célorientált közegből kerültem az alapítványhoz – a két világ nagyban különbözik. Megindítóan mély emberi reakciókat váltott ki a kuratórium tagjaiból, amikor kiderült, hogy az Új Szomszédaink projekt külföldi résztvevői nem akarnak fotózkodni, mert történeteiket nem vállalják az arcukkal. Ez megerősített abban, hogy mekkora szükség van a szociális szakemberek munkájára. Sok problémára ők tudnak jó válaszokat adni, nem a politikusok, mérnökök vagy üzletemberek.

A Swimathonok és az Élő Adások alkalmával pedig azt éreztem – bár ez sajnos nem sűrűn fordul elő a hazai gyűlöletkampányok közepette -, hogy jó ebben az országban élni. Megtapasztalni, amikor egy maroknyi ember összefog és közösen tesz egy jó ügyért – pótolhatatlan élmény. Hatalmas a kontraszt a közös, pozitív cselekvés és a magyar közélet hangulata között.

(Az interjút Simay Dóra készítette 2019 őszén.)

Vélemény, hozzászólás?