Az otthon elvesztésének gyásza

A külföldre költözés a nyelvi, kulturális különbségekkel való küzdelem, az egzisztenciális bizonytalanság és a beilleszkedés minden egyéb nehézsége mellett felvet egy nagyon fontos lelki traumát is, mely gyakran elsikkad a gyakorlati tennivalók tengerében: az otthon elvesztése miatti fájdalmat. De, mint minden gyász, máskor, máshol utat tör magának és a feldolgozatlansága további traumákhoz vezet. Békési Tímea etnográfussal, gyakorló gyászkísérővel beszélgettünk a feldolgozás fontosságáról és lehetőségeiről (róla többet: Békési Tímea szakmai oldal | Facebook)

Külföldre költözés esetén az otthon elvesztése miatt érzett veszteség mennyiben hasonlítható össze egy szerettünk elvesztésekor érzett gyásszal?

Mint minden veszteség, ez is együtt járhat a hullámzó és ambivalens érzésekkel, amelyeket ugyanúgy nem könnyű átélni, mint amikor egy szerettünket veszítjük el. Az is lehet, hogy késleltetve jelennek meg akkor, amikor már túl vagyunk a kiköltözés előtti és utáni sok-sok gyakorlati teendőn és megpihenhetünk kicsit. Itt arra is fel kell készülni, hogy ez a veszteség egyrészt részleges, hisz hazatérhetünk, másrészt pedig ismétlődő, mert minden hazalátogatásnál újra és újra átéljük.

Ezt a gyászfolyamatot hasonlóan kell és lehet-e kezelni?

Igen, például ebben a gyászfolyamatban is jelentősége van az „átélni és megosztani” alapelvnek, amit Polcz Alaine-tól tanultunk. Eszerint fontos, hogy éljük át érzéseinket és ne meneküljünk előlük különböző tevékenységekbe vagy szerek használatába. S amit érzünk, arról jó, ha tudunk beszélni és meg tudjuk osztani azt, ami bennünk zajlik. Ebben segíthet családtag, barát, de önsegítő csoport vagy szakember is. A sírás is segít, hiszen kicsit megkönnyebbít és segít átengedni magunkon a fájdalmas érzéseket. De ahogy a veszteség felleti gyásznak, az azzal való megbirkózásnak, úgy az otthon elhagyásának is mindig megvan az egyéni mintázata. Több tényező is befolyásolja a feldolgozás folyamatát és sikerességét, ilyen például a személyiség állapota, megküzdési stratégiái, belső és külső erőforrásai, a segítő szociális háló megléte.

A kezeletlen gyász milyen formában mutatkozik meg? Mennyiben kapcsolódik össze az egyén más, feldolgozatlan veszteségeivel, esetleg a távozás okaival?

A kezeletlen gyász megmutatkozhat alvásproblémákban, pániktünetek megjelenésében, indokolatlannak tűnő feszültségben, szorongásban és mindenképpen összefüggésben van  a korábbi, még feldolgozatlan veszteségekkel. De még a megdolgozott gyász is aktivizálódhat átmenetileg egy újabb veszteség hatására. Úgy hiszem, mindenképpen türelmesnek és megértőnek kell lennie magával annak, aki ilyen nagy lépésre szánta el magát, hogy elhagyja otthonát, hazáját. A távozás oka is befolyásolhatja a gyászt, de arra is érdemes figyelni, hogy ha egy ember életében több krízis csúszik össze, akkor annak nagyon könnyen alakul ki valamilyen negatív tünete. Lehet a krízis normatív, ami azt jelenti, hogy olyasmi történik velünk, ami életkorunknak, élethelyzetünknek megfelelően mindenképp elérkezik (pl. felnőtté válás, házasság, megtervezett munkahelyváltás), de lehet paranormatív, amit nem terveztünk előre, váratlanul ér (pl. baleset, hirtelen veszteség). Egyénenként változó lehet, hogy a külföldre költözés normatív vagy paranormatív krízis-e, s hogy az örömteli érzések, az újdonság izgalma, a reményteli jövőkép ígérete és a félelmek, szorongás, az otthon elhagyásának szomorúsága, az itt maradottak miatti esetleges bűntudat milyen arányban és mértékben vannak jelen, mennyire tudnak egyensúlyban lenni.

Mennyiben segítheti a beilleszkedés folyamatát egy másik országban az otthonnal kapcsolatos veszteségélmény tudatos feldolgozása, elgyászolása?

Én nagyon fontosnak tartom a tudatos feldolgozást, elgyászolást, mert ennek során enyhülhetnek a fájó érzések, fokozatosan megtalálhatjuk a válaszokat kérdéseinkre és életutunkban a külföldre költözés nem egy törés lesz, hanem értelme, értéke lesz. Életünk folyamatának egy fontos eleme lesz, ami nem töri meg személyiségünk, életutunk alakulásának, fejlődésének folytonosságát, annak szerves része lesz. Legyünk tehát együttérzőek magunkkal és fogadjuk el, hogy a kétféle érzéstartomány egyszerre van jelen, kísér minket, hol az egyik, hol a másik erősödhet fel – akkor azzal foglalkozzunk. Ne bagatellizáljuk el egyiket sem.
Az elköltözés okától függően, különböző mértékben idealizálhatjuk az új országban való életet, de előbb-utóbb a honvágy is megjelenhet, hisz ha jobb is lesz az életünk, de anyanyelvünket nem tudjuk használni, addigi szokásainkat, kultúránkat is elveszíthejük, de nem csak ezeket, hanem az itthoni társadalmi státuszunkat is.
Láthatjuk tehát, milyen összetett és sokrétű egy ilyen helyzet, ezért igazán fontos, hogy kellő tudatossággal foglalkozzunk magunkkal, érzéseinkkel.

Együtt költöző család esetében ez lehet-e egy közös munka?

Lehet ennek közös része, igen! Ha például fel kell számolni az otthont, akkor az attól való elköszönés formájának csak a képzelet szab határt. Készíthetünk fotókat, rajzokat és egy kis emléknaplót a lakásról, házról. Ebben mindenki leírhatja, mit jelentett számára az adott otthon egy-egy helyisége, hol szeretett legjobban, mi fog hiányozni. De nem mindentől és mindenkitől kell örökre búcsúzni. Ennek keretében ellátogathatunk kedvenc helyeinkre a településünkön vagy a természetben, s ahogy ide, ha ritkán is, de visszatérhetünk néha, úgy az itthon maradó rokonainkkal, barátainkkal és tarthatunk egy búcsú alkalmat, ahol mindenki kifejezheti érzéseit. Kérhetjük, hogy hozzanak nekünk egy-egy idézetet, verset, fotót, amit betehetnek egy útravaló füzetecskébe, de gyűjthetünk tőlük recepteket is, vagy zenéket. Kitalálhatunk magunknak a búcsúra és a megérkezésre is egy-egy szép rítust.

Az itthon maradottakkal mi a helyzet? Nekik milyen támogatásra van szükségük?

Az itthon maradottaknak is nehéz, s annyiban más is a helyzete az elmenőknél, hogy számukra minden más ugyanúgy marad, s ezért a költözők hiánya még szembetűnőbb, érzékelhetőbb, fájóbb lehet. Ha úgy érzik, hogy szükségük van támogatásra, találhatnak sorstársakat vagy szakembert, akivel beszélhetnek érzésekről, szomorúságukról, aggodalmaikról. Az is fontos, hogy az elköltöző szeretteikkel gondosan megtervezzék a kapcsolattartás formáit, gyakoriságát, hiszen a kötődés fenntartásához erre mindenképpen szükség van. Itt is megemlítem ennek a veszteségélménynek egy specialitását, amely az ismétlődésben rejlik: minden hazalátogatás után újra elmennek szeretteink, így újra és újra átéljük a búcsúzás fájdalmát, az utánuk maradó hiányt.

Van már valamilyen szakmailag kidolgozott metódus az ehhez hasonló veszteségek kezelésére?

A veszteségek kezelésére, feldolgozásukra szerencsére már egyre több a felkészült szakember, akikhez fordulhatunk, de roppant nagy jelentősége van az önsegítő csoportoknak, a közösségi formáknak. Hálásak lehetünk az anonim alkoholisták közösségének, akik elindították az első önsegítő csoportokat 1935-ben, s ezek mintájára már számtalan, különböző krízisre, állapotváltozásra, veszteségre reagáló csoport működik világszerte.
Hazánkban a gyásszal sokszínűen a Napfogyatkozás Egyesület foglalkozik, missziójuk:

„A Napfogyatkozás Egyesület egy olyan szakmai közösség, amely azért dolgozik, hogy a halál és más veszteségek okozta gyász feldolgozásához mindenki segítséget kapjon. Ezért a gyászolóknak segítséget nyújt, szakembereket képez, a széles társadalom számára ismereteket terjeszt és szemléletet formál. Az egyesület együttműködési alapon és a valós igényekre reflektálva végzi tevékenységét.”

Érdemes honlapjukon böngészni, illetve nyugodtan meg lehet írni a megadott ímélcímen az egyéni igényeket.

Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre? Van esetleg elérhető munkafüzet, eszköz ahhoz, hogy valaki egyénileg, vagy önsegítő csoportban dolgozzon az érzésein?

A nehézség mértékétől függően érdemes segítő módot választani, itt a gyászkísérő egyéni támogatása mellett sorstársi csoportba menni mindenképpen hatékony segítség lehet. A kiköltözőknek érdemes már idejében tájékozódni, hogy az új lakhelyükön milyen lehetőségek vannak az otthon elhagyásának veszteségével dolgozni, az itthon maradottaknak úgyszintén.Jó szívvel tudom ajánlani a Mentőöv érzelmi viharok esetére című, ingyenesen leölthető munkafüzetet, illetve a Gyermekek gyásza kiadványban is sok hasznos – nem csak haláleset miatti veszteség segítését célzó – gyakorlat található, amelyek közül ki lehet választani a nekünk legmegfelelőbbeket. Ez a komplex kiadvány a gyakorlatok mellett tartalmaz mese- és filmajánlókat is. S ha már a meséknél tartunk, szintén jó szívvel ajánlom a Napfogyatkozás Egyesület oldalán található Mesés öröknaptárat, amit bármilyen gyászfolyamatban haszonnal forgathatunk, remélhetőleg nemsokára könyv alakban is. Ha gyerekkel költözünk és befér a csomagba, vigyük magunkkal Patrice Karst: Láthatatlan fonal című könyvét, és mindenképpen nézzük meg együtt az Agymanók című animációs filmet.

Mikor érdemes szakemberhez fordulni? Ez esetben milyen alternatívák állnak rendelkezésre?

Ha úgy tapasztaljuk, hogy az átmenetileg normálisnak tekinthető tünetek (pl. alvászavar, emésztési problémák, fejfájás, szorongás) nem enyhülnek vagy múlnak el 1-2 hónap után, érdemes szakemberhez fordulni. Hogy ez milyen szakember, a probléma súlya határozza meg. Ha például erős pániktüneteket tapasztalunk, pszichológust vagy pszichiátert keressünk. De itt újra hangsúlyozom, hogy a veszteséggel való megbirkózásban óriási jelentősége van a közösségnek, főként a sorstársi közösségnek. A már említett Napfogyatkozás Egyesület honlapján tájékozódhatunk aktuálisan induló csoportokról, amelyek egy része a pandémia után is online formában indul, tehát bárhonnan elérhető. Kereshetünk az interneten veszteségfeldolgozásban jártas szakembereket, ha éppen nincs elérhető csoport, vagy mi magunk valamiért idegenkedünk a csoportban való részvételtől. A lényeg, hogy ne maradjunk egyedül problémáinkkal, illetve azokat ne egészséget veszélyeztető módon kezeljük.