Igazgatót keresünk!

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány mély társadalmi változásokat szeretne előidézni, amelyek növelik az egyéni kezdeményező kedvet és felelősséget, erősítik a társadalomban a bizalmat és a szolidaritást. Alulról jövő kezdeményezéseknek nyújtunk pénzügyi és szakmai támogatást, emberi bátorítást az ország szinte minden részében.

– A KözösALAPON program célja a közösségi alapítványi koncepció népszerűsítése, a közösségi alapítványok létrejöttének és fejlődésének támogatása.

– A KisVÁROS program a kisvárosokban élő és dolgozó karizmatikus közösségi vezetőket erősíti meg, hogy szellemi közeget teremtve, helyi erőforrások mozgósításával valósítsák meg az ott élők elképzeléseit. 

– Az EgyüttHATÓ programban népszerűsítjük az Élő Adás közösségi adománygyűjtő módszert és olyan közösségeket építünk, akik szívesen ismernek meg különböző társadalmi ügyeket, hogy azokat adományaikkal támogassák.

Legnagyobb sikernek azt tartjuk, amikor az emberek megtapasztalják, hogy ők is formálói és nem csak elszenvedői életüknek és körülményeiknek. 

Az alapítvány éves költségvetése 2022-ben 100 millió forint volt, amelyből közel 30 civil szervezetet, csoportot és magánszemélyt támogattunk 46 millió forint összegben. Költségvetésünk jelentős része külföldi magánalapítványoktól származik, mintegy 10-15% pedig hazai forrásokból. Munkánkról bővebb tájékoztatás a honlapunkon és az éves beszámolóinkban található.

Új igazgatót keresünk,
aki 2024. január 1-től átveszi az alapítvány vezetését

Jelenlegi vezetőnk 2013 óta irányítja az alapítványt, mandátuma 2023 végén lejár. Olyan igazgatót keresünk, aki hosszú távon képzeli el nálunk a munkát és vezetőnk lesz munkánk következő szakaszában.

Igazgatóként legfontosabb feladatod lesz:

I. Az alapítvány szakmai és pénzügyi, valamint általános vezetése

– Éves és középtávú szakmai tervek elkészítése, megvalósításuk követése és ellenőrzése
– Vezetőszerep a szervezeti szintű szakmai/pénzügyi jövőkép kialakításában
– Az alapítvány pénzügyeinek átlátása, szervezése; éves költségvetés készítése és betartása; banki ügyek, szerződések, kifizetések intézése és engedélyezése
– Munkatársak jóllétének biztosítása, munkarend meghatározása, szabadságok kiadása; munkatársak felvétele és elbocsájtása
– Rendszeres beszámoló a kuratórium felé, kurátorokkal való közös projektek vitele
– Az alapítvány hivatalos képviselete hatóságok, szakmai partnerek és támogatók felé

II. Az alapítvány nemzetközi forrásteremtésének irányítása

– A nemzetközi adománygyűjtő munka stratégiájának kidolgozása, szervezése és koordinálása
– A nemzetközi források figyelése, potenciális támogatók beazonosítása, velük való kapcsolatfelvétel és tárgyalás
– Pályázati tervek összeállítása, pályázatok elkészítése
– Az adományok felhasználásának stratégiai szintű követése
– Támogatók tájékoztatása (a kommunikációs és a pénzügyi munkatársak munkáját koordinálva): írásbeli beszámolók elkészítése, szóbeli tájékoztatás, tanulmányutak és látogatások szervezése
– Kurátorokkal és munkatársakkal való együttműködés, adománygyűjtő munkájuk támogatása
– Magyar diaszpórával való munka stratégiájának újragondolása, szervezése, koordinálása

III. Egyéb feladatok (amelyekben idő és érdeklődés függvényében mélyedhetsz el)

– Programvezetőkkel való rendszeres munka: részvétel a programok tervezésében, koordinációjában, hatásmérésében; részvétel a programok között információáramlás biztosításában, a belső összefüggések erősítésében
– Új ötletek inkubálásának menedzselése
– Szervezeti szintű hatásmérések szervezése
– Részvétel a programok szakmai munkájában

„Miért? – kérdezik meg sokan tőlem, amikor megtudják, hogy jövőre már nem leszek a GYSZA vezetője. Mert szeretem az új kihívásokat, a járatlan utakat. 15 éve kezdtem el itthon közösségi alapítványokkal foglalkozni, amikor még egy sem volt … 2013-ban határoztuk el a GYSZA elindítását, mert nagy szükségét éreztük új támogató szervezeteknek… ma 3 (mindjárt 4) támogat(ásoszt)ó programja van. Persze nem ment minden jól és könnyen, sőt volt, ami nagyon nehezen ment, s számos hibát is vétettem. Viszont a kezdetektől kiváló csapattal dolgozhattam izgalmas társadalmi ügyeken, bátor és lelkesítő partnerekkel. 
Eljött az idő, hogy átadjam a GYSZA igazgatói posztját. Kinek ajánlom? Aki szeret kiváló csapattal izgalmas társadalmi ügyeken, bátor és lelkesítő partnerekkel dolgozni.”

Scsaurszki Tamás

Téged keresünk, ha

– Van legalább 5-10 éves vezetői tapasztalatod
– Stratégia vezérelt és értékorientált vezető vagy, aki képes és szeret egy sokszínű, elkötelezett csapatot vezetni, miközben csapatjátékos is
– Rendelkezel általános pénzügyi ismeretekkel (a mélyebb pénzügyi/gazdasági ismeretek és tapasztalatok előnyt jelentenek)
– Ismered a hazai és a nemzetközi civil szférát
– Komoly (5-10 év) tapasztalattal rendelkezel nemzetközi forrásteremtésben és együttműködésben, adományozókkal való munkában, pályázatírásban és kapcsolattartásban
– Fontos neked a társadalmi értékteremtés, azonosulni tudsz az alapítvány értékeivel
– Biztosítani tudod a jó emberi kapcsolatokat, a stabil és támogató munkakörülményeket a szűkülő civil térben dolgozó, fejlődő szervezetben
– Kiválóan kommunikálsz angolul
– Érdekel a magyarországi adománygyűjtés (az ebben való tapasztalat előnyt jelent)

Amit kínálunk:

– Hosszú távú, izgalmas vezetői munka
– Sokszínű, értékorientált, összetartó csapat
– Idő és hely szempontjából rugalmas munkavégzés, főleg Magyarországon, néhány külföldi úttal fűszerezve
– Civil szférában versenyképes fizetés, teljes munkaidős foglalkoztatás
– Őszi munkakezdés

Ha szeretnél velünk dolgozni,

2023. június 19-ig küldd el nekünk a scsaurszki.tamas@gy-sz.hu email címre
– a motivációs leveled a fizetési igényed megjelölésével;
– a fényképes szakmai önéletrajzod;
– és egy egyoldalas esszét arról, hogy milyen igazgatója leszel a Gyökerek és Szárnyak Alapítványnak, ha téged választunk. 

Június 26-ig összeállítjuk azon jelentkezők listáját, akiket személyesen is szeretnénk meghallgatni. Döntésünkről minden jelentkezőt írásban értesítünk, a személyes beszélgetések július 11-12-13-án lesznek.

Kérdéseiddel keresd Scsaurszki Tamást a 06202438491-es telefonszámon vagy a scsaurszki.tamas@gy-sz.hu email címen.

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány szervezeti értékei 


1. Hiszünk benne, hogy álmaink és céljaink csak a közjóért és a társadalmi haladásért való cselekvéssel érhetőek el, ez az apátia és lemondás ellentéte. A cselekvés olyan társadalom megalkotását célozza, amelyben mindenki biztonságban, értékesnek és tiszteltnek érzi magát. 

2. A részvétel a döntésekben nagyobb hozzájárulás a közjóhoz, mintsem hogy a dolgok „csak elintéződjenek”, számunkra ez munkánk végzése közbeni kapcsolatépítést is jelent és felelősségvállalást a döntéseinkért. 

3. Szolidaritás tőlünk különböző emberekkel, különösen azokkal, akik sérülékenyek és marginalizáltak, tisztelni és ünnepelni a sokszínűséget és a befogadást/elfogadást erőforrásnak látni; hisszük, hogy a különböző hátterű és érdekű emberek közötti kapcsolatok erősítése érték, amely egy jobb társadalmat hoz létre és előreviszi a közjót. 

4. Lokalitás az emberek cselekedeteinek helye és helyszíne; ez mindenekelőtt az a hely, ahol az emberek élnek, a helyi közösség, amely egyben fizikai tér, valamint a kapcsolatok és interakciók tere is. A helyi erőforrások és energiák jól támogathatják a közjót szolgáló cselekedeteket. 

5. Hosszú távú munka és elköteleződés, amely azt tükrözi, hogy céljainkat csak hosszantartó erőfeszítésekkel érhetjük el. Célunk, hogy bizalmat építsünk, amely intézményeket (szervezeteket, és viselkedési szokásokat, normákat és mintákat) szül; stratégikusnak és reflektívnek kell lennünk, hogy ne tévesszük szem elől céljainkat.