Magyar filmek, sikerek

Az elmúlt év legnagyobb hatású magyar filmje, a Larry végre online is elérhető; Európai Független Filmfesztiválon (ÉCU), Párizsban a legjobb európai független drámai játékfilm díját nyerte el a hazai mozikban már látható magyar romantikus film, Az első kettő; a Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült CIGÁNYMESÉK című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján.

Larry

A juhpásztorként tengődő, 21 éves Ádám (Vilmányi Benett) magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását. Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt és megszelídült édesapjával (Thuróczy Szabolcs). Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry művésznéven – kifejezheti magát, és szembe nézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Explicit, dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan mértékű népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, ám ehhez előbb a kezébe kell vennie a saját élete feletti irányítást.

Tovább a Cinegóra >>  Cinego • Larry • Online film

Az első kettő

A legjobb európai független drámai játékfilm díját nyerte el a hazai mozikban már látható magyar romantikus film, Az első kettő az Európai Független Filmfesztiválon (ÉCU), Párizsban. Az április 16-ai gálán a film rendező – forgatókönyvírója, Szövényi-Lux Balázs személyesen vette át az elismerést, akinek óriási élmény volt izgalmas nemzetközi alkotók és filmszeretők közt bemutatni a filmjét.

Tovább olvasok >> Magyar produkció lett a legjobb európai független film – Mafab.hu

Cigánymesék a Youtube-on

A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült CIGÁNYMESÉK című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján. Az első epizód március 4-étől lesz látható, majd minden szombaton egy újabb résszel gazdagodik a kínálat. Horváth Mária rendező számára a képi inspirációt Orsós Teréz naiv festményei adták. A többszörösen díjnyertes széria történeteit Bari Károly és Daróczy Ágnes gyűjtéseiből, Szécsi Magda és Jónás Tamás meséiből Czipott Géza és Böszörményi Gyula írták filmre. A mesélő Nyakó Júlia, zeneszerzője Oláh József, a Parno Graszt együttes vezetője. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmasan mutatja be a cigányság kultúrtörténeti és néprajzi hagyományait. Az alkotók célja, hogy e gyönyörű mesék közkinccsé legyenek s ezzel hozzájáruljanak a világ sokszínűségének elfogadásához.

Megnézem >> Cigánymesék TRAILER – YouTube