Távol és mégis közel

“s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.” 
/József Attila: A Dunánál/

A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM

Manapság Magyarországon nem találunk olyan családot, baráti társaságot, munkahelyet, amelyből ne hiányoznának. Ők, akik külföldre költöztek: nincsenek itt, de mégis valahogy velünk vannak, hiszen jól ismerjük őket. Miközben a jelenséget teljesen természetesnek vesszük, az országra és az ittmaradókra tett összetett, ellentmondásos hatását érezzük és tapasztaljuk. Ugyanakkor keveset tudunk arról, hogy a távozást és a távollétet hogyan élik meg azok, akik szülőföldjük elhagyása mellett döntöttek.

Kérjük, segíts nekünk és töltsd ki kérdőívünket, mely 15 percet vesz igénybe!

MIT CSINÁLTUNK EDDIG?

Éppen egy éve, 2020 őszén döntöttünk úgy, hogy utánajárunk a témának. Az elmúlt időszakban több, mint 40 külföldre költözött barátunkat, ismerősünket, családtagunkat kértük, meséljék el mit gondolnak, mit éreznek Magyarországról és a magyarokról. Történeteikből kiderült, hogy miközben egy számukra jobb, boldogabb világba kerültek, az óhazához köthető veszteségekről, és fájdalmakról is beszámoltak. Ők is érzik, hogy általuk valósul meg az agyelszívás, ugyanakkor többen beszéltek „brain gainről” is, hiszen a tehetségüket külföldön kibontakoztató magyarok jelentős része szívesen tenne a hazájáért.

MIT KÉRÜNK TŐLED?

Meggyőződésünk, hogy az elmenők és az ország közötti kapcsolat alakítható. Ha tudatosan és jól csináljuk, akkor — egyéni és társadalmi szinten is — elősegítheti mindkét fél épülését, boldogulását, boldogságát.

Kérjük, segíts nekünk a kapcsolat alakításában, és töltsd ki a kérdőívünket!

MI LESZ AZ EREDMÉNY?

Segítségeddel szeretnénk megtalálni a hiányzó láncszemet: egy konkrét, gyakorlati megoldást, ami összeköti az elmenőket a maradókkal. A folyamat végére közelebb lépünk ahhoz, amit József Attila oly’ szépen fogalmazott meg A Dunánál című versében:  “s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

Eredményeinkre, eddig beszélgetéseinkre és kreativitásunkra építve a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány hozzá szeretne és tud is járulni ehhez a folyamathoz. Alapítványunk mély társadalmi változásokat szeretne előidézni, amelyek növelik az egyéni kezdeményező kedvet és felelősséget, erősítik a társadalomban a bizalmat és a szolidaritást. Legnagyobb sikernek azt tartjuk, amikor az emberek megtapasztalják, hogy ők is formálói, és nem csak elszenvedői életüknek és körülményeiknek.

Az alapítvány éves költségvetése 90 millió forint, évente 20-30 civil szervezetet, be nem jegyzett csoportot és magánszemélyt támogatunk a pénz mellett szaktudással és emberi bátorítással. Költségvetésünk jelentős része külföldi magánalapítványoktól származik; mindent megteszünk azért, hogy ez változzon és minél nagyobb részben magyarok támogassák a munkánkat.

A kérdőívekre 2021. október 29-ig várjuk a válaszokat és megköszönjük, ha a kitöltés után továbbküldöd külföldi magyar ismerőseidnek.

Alakítsuk együtt a jövőt, most! - Gyökerek és Szárnyak Alapítvány

Borítókép: Leonard Peng