Büszkeségeink
A Budapesti Fesztiválzenekar lett az év zenekara Londonban
A Budapesti Fesztiválzenekart választották Az Év Zenekarának a Gramophone-díj gálarendezvényén Londonban. A világ legrangosabb komolyzenei szaklapjának elismeréséért Fischer Iván zenekara például a Bécsi Filharmonikusokkal és a Bajor Állami Zenekarral versengett, és a szavazatok több mint harmadát gyűjtötte be – júliusi hírlevelünkben mi is buzdítottunk benneteket a szavazásra. A Budapesti Fesztiválzenekart előző évi Brahms-felvételük alapján szakmai zsűri jelölte a tíz legjobb közé, ahonnan a nemzetközi közönség választhatta ki kedvencét.

Kékfrankosaink sikere Londonban
Imádta a magyar kékfrankosokat a brit közönség! A Wines of Hungary UK (Toronyi Zsuzsa) által szervezett Blue of the Danube kóstolón 8 ország 48 kiállítója, köztük 20 magyar pincészet boraival ismerkedtek Európa legfontosabb borpiacának szakemberei. A Borsmentát Németh Ágnes tudósította Londonból. (Ágnest júliusi interjúnkból ismerhetitek)
SZEPSY A LEGJOBB!
Szepsy István tokaji borász lett a Golden Vines® Hall of Fame Award idei díjazottja, a Szepsy Pincészet munkáját pedig a Golden Vines® Best Fine Wine Producer in Europe díjjal ismerték el Firenzében, a II. Golden Vines Awards díjkiosztó gálán.
Szepsy István tehát bekerült a hírességek csarnokába, családi pincészetét pedig Európa legjobbjának választották.
A különösen értékes elismerést a borszakma Oscar-díjaként tartják számon, a díjazásra felterjesztett borászok és borászatok listáját 106 ország 943 vezető borszakértője állította össze.
Szepsy Istvánnak és a pincészetnek szívből gratulálunk.
Forrás: borsmenta.hu
