Blog

Alapítványunk életében számos fontos esemény történik. Blogunkon saját és támogatottaink megvalósult programjairól és céljairól, tanulságokról, inspiráló történetekről és további tervekről mesélünk. Tőlünk. Nektek. Rólunk.

A közösségi alapítványok országos találkozója

A közösségi alapítványok országos találkozója

2023. június 3-án KözösAlapon programunk 10 partnerszervezetének képviselőivel találkoztunk: ismerkedtünk, inspirálódtunk, tudást és jó gyakorlatokat osztottunk meg egymással. Témánk az adománygyűjtés volt, melyről kiscsoportokban beszélgettünk szakértők bevonásával. Nagy örömünkre az eseményen Magyarország első közösségi alapítványa,…

Ukrán krízisalap: 11.5 millió forinttal segítettünk partnereinken keresztül

Ukrán krízisalap: 11.5 millió forinttal segítettünk partnereinken keresztül

Bár minket is sokkolt Oroszország ukrajnai agressziója, jó darabig nem találtuk a helyünket, lassan ocsúdtunk. Magunkhoz térésünket nagyban segítette, hogy támogatottaink túlnyomó többsége fontosnak, munkájába vágónak tartotta a menekültekkel való foglalkozást – ezt hallva döntöttünk…

Felhívás: lépj közelebb a közösségi alapítványok világához!
|

Felhívás: lépj közelebb a közösségi alapítványok világához!

Csapatokat keresünk, akik többet szeretnének megtudni a már itthon is sikeres közösségi alapítványokról azért, mert létre szeretnék hozni saját városuk, kerületük új kultúrát hordozó szervezetét. Első körben képzést és konzultációt ajánlunk. Jelen felhívás célja, hogy…

Több mint 8 milliót gyűjtöttek a közösségi alapítványok a Swimathonon
|

Több mint 8 milliót gyűjtöttek a közösségi alapítványok a Swimathonon

Szombaton véget ért a Swimathon 2022 adománygyűjtő kampány, amelyen több, mint 17 millió forint gyűlt össze. Az induló projektek jelentékeny része közösségi alapítványokhoz köthető, az adományozók ezeket összesen 8,1 millió forinttal támogatták. Köszönet érte! Alapítványunk…

Mélyvíz: ők tesznek és gyűjtenek a cselekvő közösségekért (4. rész)
|

Mélyvíz: ők tesznek és gyűjtenek a cselekvő közösségekért (4. rész)

„Hiszek abban, hogy ha egy fecske elkezdi, jönnek a többiek és együtt nyarat varázsolnak”. „Egerben, ahol lakom, az Egri Közösségi Alapítvány tagjaként olyan helyi célok megvalósításáért dolgozunk, ami másképp nem lenne lehetséges, de a közösséggel…

Mélyvíz: ők tesznek és gyűjtenek a cselekvő közösségekért (3. rész)
|

Mélyvíz: ők tesznek és gyűjtenek a cselekvő közösségekért (3. rész)

„Azt hiszem, napjainkban egyre fontosabb, hogy a helyi közösségek megérezzék magukban az erőt, hogy saját kezükbe vegyék a számukra fontos ügyek megvalósítását”.„Kizárólag a civil kezdeményezések erejében hiszek”. Csodálatos emberek úsznak, futnak, falat másznak, spárgáznak és…

Mélyvíz: ők tesznek és gyűjtenek a cselekvő közösségekért (2. rész)
|

Mélyvíz: ők tesznek és gyűjtenek a cselekvő közösségekért (2. rész)

„A Swimathon-közösség olyan társadalmat képvisel, amelyben élni szeretnék. Milyen ez a társadalom? Aktív, kezdeményező, nyitott, kritikus, lokális, közösségi és közvetlen”. „Fontos a helyi közösség megtartó ereje, amivel messzire lehet jutni”. Csodálatos emberek úsznak, rajzolnak, sétálnak…

Mélyvíz: ők tesznek és gyűjtenek a cselekvő közösségekért (1. rész)
|

Mélyvíz: ők tesznek és gyűjtenek a cselekvő közösségekért (1. rész)

„Azt tapasztalom, hogy a mindannyiunk által vágyott élhetőbb világ az alulról jövő civil szerveződések munkája által teremtődik meg”. „Hiszek a közösségekben, a szabadságban, a szabad akaratban, és a független támogatásokban”. Csodálatos emberek úsznak, futnak, sétálnak,…