Lassan felrázza az alvóvárost

Tanösvény, öko-társalgók, csereberék, gyalogbusz, mesélő ösvény – rövid felsorolás mindazokról a szemléletformáló programokról, amelyekkel Pomázon az alvóvárosi létet formálta át az elmúlt három évben KisVÁROS-programunk támogatottja. Sikerekről, kihívásokról, intézményépítésről és a néphagyományok átkeretezésében rejlő lehetőségekről beszélgettünk Farkas Melindával, a Pomázi Ökokör vezetőjével.

Mi minden történt Pomázon az elmúlt három évben, mire vagy a legbüszkébb?

Legbüszkébb a 2023 tavaszán átadott tanösvényre vagyok; ez volt akkor  Pomázon az egyetlen létező tanösvény. Volt a közelben egy régi tanösvény, de az már teljesen amortizálódott, viszont a megnyitóra a korábbi táblák kihelyezője felújított egy táblát, így az is megújult. Nagyon különlegessé teszi a Klissza-tanösvényt, hogy nemcsak természeti, de helytörténeti ismereteket is meg tudtunk osztani a nagyközönséggel, mert komoly szakmai támogatást kaptunk a Pomáz Barátai Társaságtól. Nagyon örültem annak is, hogy a helyiek jól fogadták az újításunkat, a „kétoldalú” tanösvényt.

Mit emelnél még ki az elmúlt 3 év eseményeiből?

Közösségként egyre jobban összekovácsolódunk. 2019-ben tanulókörként indult a közösségünk, azután megnyertem a KisVÁROS-pályázatot, ami nagy lökést adott az egyesületünk megalapításához. Nem volt egyszerű, fel kellett nőnünk a feladathoz, ráadásul mindez a covid kellős közepén történt. 

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány (GYSZA) támogatása miatt alakítottátok meg a szervezetet?

Felmerült már korábban is, hogy nem ártana egy intézmény a tevékenységünk mögé, például csak szervezettel lehet pályázni a legtöbb helyen, de egyre csak halogattuk a dolgot, végül a támogatásotok miatt ezt meg kellett lépnünk. A covid alatt inkább hideg szervezetként működött az egyesület.

Azóta belaktátok?

Lakogatjuk (nevet). Nyertünk egy közösségfejlesztési mentorálást, az is sokat segített abban, hogy foglalkozzunk magunkkal, tisztítsuk ki, mennyire működünk bázisdemokratikusan, hol húzódnak a felelősségek, mit tekintünk feladatunknak, és ki mibe áll bele. Ezeket próbáltuk kibeszélni magunkból, de azt látom, hogy ezeket a kérdéseket mindig újra és újra elő kell venni, például minden év elején, a stratégiaalkotó találkozón. 

Ezek szerint vannak társaid, nem egyszemélyes intézmény vagy.

Tavaly négyen voltunk, egyikünk vitte az adminisztrációt, hárman pedig a projekteket. Idén úgy tűnik ketten maradunk az utóbbira. Közösen megfogalmaztuk, hogy vannak alaptevékenységeink – ezek minden évben visszatérnek – , és vannak projektek.

Melyek az alaptevékenységek?

Egyrészről minden hónapban írunk egy cikket a Pomázi Polgárba; beszámolunk arról, mit csinálunk éppen, tippeket osztunk meg – célunk a szemléletformálás. 

Rendezünk még negyedévente csereberéket. Az első háromnál ruhákat lehet hozni és vinni, az év utolsó, novemberi csereberéjén pedig játékokat. Nagyon jó volt tavaly megtapasztalni, hogy milyen sokan várják a programokat, és egyre nagyobb a résztvevők köre, akik általában nemcsak hoznak, de visznek is ruhákat; ami megmarad, azt a helyi családsegítő fogadja be. Tavaly novemberben újítottunk is: a helyi könyvklub megkeresése nyomán a játékok csereberéjét könyvek csereberéje egészítette ki – ez is szuperül működött, nagyon jól forogtak a könyvek.

Mit tekintetek még állandó tevékenységnek?

Elkezdtük az Öko-társalgónak hívott beszélgetőköröket szervezni, csaknem minden hónapban. Annyival erősítettük meg a rendezvényt, hogy tavaly november óta vendéget is hívunk. Ezeken a beszélgetéseken feldobunk egy témát, például az energiatakarékosságot, a vegyszermentes háztartást, a fenntartható divatot, a fenntartható lakberendezést, a fenntartható táplálkozást, és így tovább. 

Hányan vagytok?

Tízen, tizenöten. Sokkal többet szerettem volna, bár legutóbb nagyon meglepett, hogy Budapestről és Szentendréről is jöttek. Azért szoktak új arcok feltűnni, szépen lassan terjed a hírünk. 

Mesélnél a projektekről is?

Második éve több vonalon stabilan, néhányan hektikusan működik a gyalogbusz-projekt. Tavaly öt járat indult, idén három, de ez a három népesebb lett, szóval a bevontak száma közel azonos. A gyalogbusz arról szól, hogy segítségünkkel, bátorításunkkal önkéntes szülők kísérik a gyerekeket az iskolába. Az a szabály, hogy legfeljebb hat gyereket lehet vinnie egy felnőttnek, több gyerekhez már két felnőtt kell – sajnos Pomáz nem arról híres, hogy biztonságosak a járdái és a közutai. A járatok már önműködőek, nincs vele dolgunk, sőt már többen délután is sétálnak hazafelé. 

Tavaly a résztvevő gyerekek fagyigombóc-kuponokat kaptak, amit egy cukrászdában fagyira válthattak a mi szervezésünk nyomán. A leghosszabb útvonalon gyalogló rekorderek a tanév egészében 320 kilométert sétáltak fejenként, számukra a bizonyítvány mellett év végén a fagyigombóc-kupon volt a büszkeség. Most, hogy kezd tavaszodni, szeretnénk megerősítő kampányt szervezni, hogy még többen kezdjenek el sétálni.

Egyéb projektek is voltak? 

2022 végén elindult a mesélő ösvény, eddig 15 állomás valósult meg. A mesélő ösvény azt jelenti, hogy egy kis táblán van egy QR-kód, és a honlapunkon ennek segítségével meg lehet hallgatni a helyszínhez kapcsolódó mesét. Ezen túl mondunk néhány elgondolkodtató mondatot az adott ponthoz, a tájhoz kapcsolódóan, és kiderül, miért azt a mesét választottuk. A mese el is olvasható a honlapról, de ehhez is a QR-kód kell, tehát mindenképpen oda kell menni. Az a célunk, hogy a mesén keresztül a természettel való harmóniát megpróbáljuk visszahozni az emberek életébe. Többnyire családosokat mozgat meg a program, nem szükséges, hogy körbejárják mind a 15 állomást, inkább azt szeretnénk, hogy más és más alkalmakkor látogassák meg az egyes pontokat. Ha marketing-érzékünk és időnk engedné, a mesélő ösvényre és a tanösvényre összerakhatnánk egy turisztikai csomagot… 

Óvodák és iskolák is megkeresték az egyesületet, és arra kértek, hogy a szemléletformálás jegyében tartsunk foglalkozásokat. Ebben nem éreztük magunkat kompetensnek, mi is amatőrök vagyunk, viszont elhoztuk a művelődési házba egy másik zöldszervezet, a Bábozd Zöldre Alapítvány Mimó és Csipek az erdőben című bábelőadását. Ezen három óvodából 180 gyerek vett részt, a szülőknek nem kellett fizetniük, és az előadás után a kapcsolódó mesekönyvet is megkapták az ovik. Nagyon szerették az előadást az óvónők és a gyerekek is. 

Jól látom, hogy a Pomázi Ökokör tevékenységei, rendezvényei kikacsintanak az öko-vonalból a közösségszervezés felé?

Én kikacsintanék szívesen, de közben örülünk, ha van kapacitásunk a zöldrendezvények megszervezésére. Most is kaptunk egy megkeresést, egy nyári tábor szervezésében vehetünk részt. Idén a pomázi Magyar Vár nyári táborának a Kevély Táncegyüttes lesz a főszervezője, fesztiválhangulatot szeretnének. Beszélgettünk egymással, ahol azt mondtam, hogy a hagyományőrzés, a népi kultúra, és az emberek régi életmódja nagyon sokszor rezonál azzal, amit most próbálunk visszahozni környezettudatos magatartásként – amit megtermelsz, azt megeszed, mindent felhasználsz, mindent visszaforgatsz. Igazából lehet, hogy a táborszervezésbe bele kéne állnunk, újrakeretezhetnénk a néphagyományokat, és azt hangsúlyozhatnánk, hogy a paraszti életforma maga a környezettudatosság. Minőségi programokat kellene megvalósítanunk együtt, úgy, hogy a zöld vonal és a hagyományőrzés is képviselve legyen. 

Azt mondtad 3 éve, hogy Pomázon minden közösségi rendezvényen ugyanaz a 300 ember vesz részt, és ezt a kört szeretnéd tágítani. Azt is mondtad, hogy az alvóvárosi lét jelenti a legnagyobb kihívást. Mi a helyzet most?

Ezek még létező kihívások. 

Több szerepem van, mert közben megnyílt a kávézónk, ahol – bár profitalapú vállalkozásról van szó – sok emberrel beszélgetek, az itt megosztott dolgok átszivárognak az ökokörös ötletelésekbe, és fordítva. Ezen túl a művelődési ház élén is változás volt, több lett a program, egyre nagyobb közönséggel. Mindezekkel együtt lépten-nyomon azt hallom, hogy „Erről én miért nem tudtam?”. Nem érjük el kellően az embereket – ezt látom most a legnagyobb kihívásnak. Muszáj lesz beleásnunk magunkat a közösségi médiába, bár nem hiszek benne feltétlenül, különösen akkor nem, ha pénz nélkül akarjuk hirdetni magunkat. 

Olyan sok az információ, olyan sok lehetőség van, hogy az emberek már elmennek minden mellett. Az, hogy megragadd az érdeklődésüket, és elhitesd velük, hogy Pomázon is vannak programok, nem kell átmenni Szentendrére vagy Budapestre, hosszú folyamat. Nyilván vannak zsigeri berögződések is: akik 20-30 éve élnek itt, csak legyintenek a pomázi közösségi életre. Szóval ennek megváltoztatása nem lehet hároméves munka eredménye, van még itt bőven mit tenni. És persze nem adom fel. 

A pomáziak és az önkormányzat hogyan fogadják a tevékenységedet?

Abban látom, hogy valamennyire van hatása annak, amit csinálunk, hogy mostanában, a választások előtt többen kikérték a véleményemet Pomáz jövőjével kapcsolatban, felmerült akár az a lehetőség is, hogy komolyabb szerepben, akár képviselőként induljak a választásokon, de ezekre nemet mondtam. A gondolataim, ötleteim szívesen megosztottam az érdeklődőkkel, de szeretnék független civil maradni. 

Mit tett hozzá a civil aktivitásodhoz a GYSZA támogatása? 

Nyilván sokat. A rendelkezésünkre álló pénz indította be a tevékenységeinket – a tanösvény megvalósítását, az egyesület megalapítását. Ez utóbbival elindítottunk valamit, ami gördül tovább, folyamatosan vagyunk, folyamatosan történik valami, folyamatosan gondolkodunk azon, hogy mit lehetne még tenni. 

Ha az alapítvány anyagi támogatása eltűnik, azt mi fogja pótolni?

Most még nem panaszkodhatom. Nyertünk pályázati pénzt, kaptunk támogatást a várostól, és két ember a tevékenységünk nyomán megkeresett minket és támogatónk lett, vagyis adott nekünk pénzt. 

Kértetek is?

Nem. Azt mondták, hogy amit csinálunk, nagyon szimpatikus, ezért szeretnének minket támogatni. 

Csodálatos. Mi lenne, ha kérnétek is?

Hát ez az (nevet)! Ebben nem is vagyunk jók, meg még nem is erőltettük túlságosan. Nincs jól kidolgozott finanszírozási tervünk, ezzel kell még majd foglalkoznunk. 

Az alapítvány szakmai támogatása mit jelentett?

Elég keveset találkoztam a program többi támogatottjával, és a mentoraimat is ritkán láttam, de a találkozások sokat adtak: jó gondolatokat kaptam, és a beinduló közös ötletelés is nagyon termékeny volt. A közös találkozókon nagyon jó volt látni a módszertant, ahogy egy napot levezetnek; ebből sokat tanultam, és alkalmaztam is az ellesett módszereket.

Kinek javaslod, hogy induljon el a következő pályázatunkon?

Annak, aki tettre kész, vannak jó ötletei, és lehetőleg áll mögötte egy-két ember, akik támogatják az elképzeléseit – egyedül nehéz megvalósítani a nagyobb álmokat. Számukra hihetetlenül hasznos lehet a nagy szabadsággal felhasználható pénzügyi támogatás. 

Az is jó, hogy ha van egy hároméves terved, de azután jön az élet – például a covid, vagy egyéb váratlan fordulatok – ami újratervezésre késztet, akkor az új terveket mindig elfogadtátok. Más pályázatoknál sokkal szigorúbban vett dolgok itt nem nyomasztják az embert. Azt gondolom, bizalmat kapunk 3 évre, és ennek a felelősségét valamennyi támogatott érezte.

(Bardócz Iván)