„Sok olyan ember van Magyarországon, aki tenni szeretne.”

Zebraőrök az iskolánál, filmklub elsőfilmes rendezőkkel, közösségi beszélgetések például újságírásról meg csillagászatról, kiállítások elcsábítása, hídépítés őslakosok és gyüttmentek között – önkényes válogatás a Diósdiak Diósdért Egyesület (DiDi) tevékenységéből. Kiss-Bakucz Orsival, KisVÁROS-programunk támogatottjával arról beszélgettünk, miként mozdította meg az alvóvárosnak elkönyvelt Diósdot.

Az elmúlt 3 évben KisVÁROS-programunk támogatottjaként mik voltak a legfontosabb történések a civil életedben?

Működő szervezetnek lettem a vezetője.

Mit tett ez a szervezet az elmúlt 3 évben?

Közösséget szerveztünk a saját ötleteink alapján: klubot, filmklubot, sétálót működtetünk, kiállításokat hívunk meg, kukát lehet örökbe fogadni, zebraőrök vagyunk és még jó néhány közösségi eseményt szervezünk.

Beavatnál néhány részletbe?

Persze. A közösségi klubunk egy éve működik, miután támogatásként hétköznapi használatra megkaptuk a PrésBár22 nevű helyet, ami hétvégente bulihelyszín. Első körben úgy indultunk, hogy majd kamaszoknak szervezünk klubot, de gyorsan rájöttünk, hogy ők nem jönnek be a nénikhez-bácsikhoz. Ezután elkezdtünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek minket is érdekelnek; tematikus beszélgetéseket szervezünk meghívott vendégekkel. Járt már nálunk újságíró, csillagász, foglalkoztunk a helyi önrendelkezés témájával, és van utazós kiadásunk és kreatív teaházunk is.

A filmklubhoz szükséges infrastruktúrára a Közösségfejlesztők Egyesülete Élő Adás nevű adománygyűjtő rendezvényén kaptunk támogatásokat – az volt a tervünk, hogy a kerti vetítéseinket zárt helyen rendszeresítjük. Az egyik támogatónk elmondta, hogy nála van az Együtt kezdtük című film vetítési joga, és azt ajánlotta, szívesen elhozza, és hogy rendes vetítés legyen, a Mozgó Mozival is megajándékoz bennünket. Akkor elszaladt velem a ló, és azt kértem, hogy a rendező is jöjjön el. Kerékgyártó Yvonne el is jött, beszélgettünk, később arra jutottunk, hogy mindezt folytatni kellene, és megkaptuk még kilenc alkalomra a Mozgó Mozit, így hatalmas, cinema citys vetítőgéppel vetítettünk a kis pincénkben. Az elsőfilmes rendezők tematikát választottam, olyan filmeket láttunk, amelyek társadalmi kérdéseket boncolgatnak – megnéztük a Külön falkát, a Larryt, a Nyugati nyaralást, a FOMOt, a Hat hetet, a Zanoxot, Isteni műszakot, 9 hónap háborút és a Kilakoltatást. Mindig eljött a rendező, akinek a vizsgafilmjét is levetítjük, így a mozizás nálunk úgy néz ki, hogy kisfilm, nagyfilm, azután beszélgetés a rendezővel. A sorozatot idén is folytatódott, most például egy olyan filmmel, amely Börcsök Enikő első színházi rendezését mutatja be A Herner Ferike faterja címmel. Ezt a filmet csak klubmozikban vetítik, Kovács Gábor Attila rendező keresett meg minket. Ez volt az első mozi, amit már saját technikával vetítettünk.

Hányan vannak egy vetítésen?

A legkevesebb 25 volt, legutóbb 68-an voltunk.

Dió Döme sétálója három éve már megvolt. Azóta mi történt?

Ott azóta is népmesék szállnak a levegőbe 3-6 nyelven. Férjem, Bence rendszeresen tart róla előadást az egyetemen informatikusoknak, ezen túl könyvtárosok különböző csoportjainak szoktunk még beszélni a sétálókról, és hasonló közösségeket keresünk, mint mi magunk vagyunk. 2022-ben először Bölcskén Bölcs Kelemen sétálója született meg a helyi könyvtárosnak köszönhetően, azután haladtunk tovább, például Závod mind a hat gyereke ezt kapta karácsonyra 22-ben a falutól, mert a hagyományos karácsonyi ajándékcsomagokra nem volt pénz. Ma már 13 sétáló van országszerte, a legutóbb Puttonyka sétálója kelt életre Egerben.

Az informatikai háttér minden esetben nálunk van, és írtunk egy blogot, ahol minden tudnivaló a kezdetektől fogva megtalálható, szóval a know-how a miénk.

Hagyományosnak mondható mikroközösségi programjaitok hogy vannak?

Ez már a harmadik tanév, amikor két zebránál reggel 40 percen keresztül áll egy-egy ember hóban, fagyban, napsütésben zebraőrös mellényben, tárcsával, és segíti a gyerekek átkelését az iskolába. Az elmúlt három évben több mint 40 zebraőrünk volt, nekem csak a táblázatot kell néha megnéznem, hogy minden rendben van-e, illetve tudják, hogy vészhelyzet esetén be tudok ugrani – szeptembertől így összesen három alkalom jutott rám. Ezt a feladatot sokan magukénak érzik, így önjáró projekt lett belőle.

Az adventi ablakokkal idén nagyobbat húztam, mint ami egészséges lett volna. Tavalyelőtt már minden jelentkező ház kidíszített és kivilágított ablakánál dió dömés tábla és adventi mese fogadta az arra járókat. Idén azt találtam mondani, hogy közösségépítő, szomszédolós rendezvényt szervezünk, így az adventi időszak minden napján a kivilágított ablakon túl egy kis teával várták egy órán keresztül a fényvadászokat, vagyis az érdeklődőket. Ez jó ötletnek tűnt, az is volt, de gyorsan kiderült, hogy nekem szervezőként illik részt vennem az eseményeken, így 23 estéből 22-n megjelentem, és nagyon elfáradtam karácsonyra. De megérte, nagyon jó élő kapcsolatok alakultak ki.

Esetleg még valami?

Van egy régi becsípődésem, egy számomra fontos téma, a nők elleni erőszak megszüntetésének ügye. Rendeztünk filmvetítést a témában, elhoztam Budaörsről Májer-Marcinka Emese „Nincs minden rendben!” című kiállítást, és beszélgetést szerveztem az üggyel foglalkozó intézmények és civilek képviselőivel.

No, meg a KözösNevező – a közösségi klubunk is fontos.

Nagy dobásunk volt még, hogy idehoztuk a Petőfi-buszt. Tavaly volt a Petőfi 200 rendezvénysorozat, és van egy múzeumbusz, ami településről-településre jár. Diósdon a Művelődési Ház nem kérte, hogy ide is jöjjön, szóval mi kértük. Nem volt egyszerű, szükség volt egy területre, ahová leállíthatjuk a buszt, és az Antenna Hungária területén lévő Rádió- és Televíziómúzeum ezt megengedte, sőt áramot is adott. Ez volt az egyetlen májusi vasárnap, amikor reggel 8-tól este 7-ig zuhogott az eső, de így is eljött 150 ember.

Azt mondtad három éve, hogy szeretnéd a tősgyökeres diósdiakat és a betelepülőket közelebb hozni egymáshoz.

Sikerült. Szerintem.

Ennek milyen jelei vannak?

Például tavaly két díjat adott át a DiDi. Az egyik az egyesület Köszi díja (Közösségért Szívesen díj), a másik pedig egy rendkívüli díj volt. Ugyanis Diósd polgármesterét díszpolgármesterré avatták 33 éves munkásságáért. Viszont a másik jelölt a díszpolgári címre Herman Feri bácsi volt, aki elmúlt 90 éves, a rendszerváltás után az első polgármester volt, és elképesztő közösségépítő ember, akit mindenki tisztel, de ő nem kapott semmit a rendszerváltás előtt vállalt szerepe miatt – akkor tanácselnökként vezette a várost. Ezért úgy döntöttünk a Diósd Történelme Csoporttal, hogy mi fogjuk elismerni a munkáját a közösség nevében, készíttettünk neki egy díjat, amit át is adtunk. Ez is az egyik jele, hogy a régiek elfogadták, hogy vagyunk. Ezzel együtt persze azt is el kell fogadniuk, hogy a korábbi 3000 után most 12 ezren élnek Diósdon.

Mit szólnak az általad varázsolt pezsgéshez a diósdiak?

Van aki szereti, van akit irritálok. Az önkormányzat továbbra sem szeret.

Azért gondolom kapsz visszajelzést az emberektől.

Két hete indítottuk el a hírlevelünket, az első nap 120 ember iratkozott fel. Úgy látszik, érdekli őket, amit csinálunk.

Megszólítanak az utcán?

Igen. A gyerekek például nem szívesen jönnek velem sétálni, csak amikor tudják, hogy nincs ember az utcán.

A helyi hatalom mit gondol rólatok?

A helyi hatalom még mindig azt várja, hogy elindulunk a választásokon. Például tavaly április elsején – amikor hagyományosan hülyén járunk és kocsmakvízt rendezünk – összejöttünk vagy 50-en, és odalépett hozzám valaki, aki azt mondta: nagyon ügyesen kampányolunk, és milyen jól építkezünk több mint egy évvel a választások előtt. Akkor bemondtam a mikrofonba, hogy nem indulunk a választásokon, minket nem támogat a hatalom, mi nem támogatjuk őket, mi csak jól érezzük magunkat.

Méregetnek, gyanúsak vagytok?

Igen. Néhány napja kaptam egy telefont, arról tájékoztattak, hogy hány képviselői hely elnyerésére van esélyünk. Több oldalról is megkerestek bennünket, nekik is mondtuk, hogy senkivel sem indulunk a választásokon. Vannak érdekes történések, a DiDi logó színeinek felhasználása, hasonló programok, események szervezése, mint ami eddig hozzánk fűződött…

Próbálnak felmérni minket, mert a tevékenységünk mindig hullámokat vet. Amit a DiDi képvisel, annak lassan súlya van, három év alatt szemléletformáló hatásunk lett.

Személyesen hogy éled meg mindezt?

A KisVÁROS-program támogatása miatt alakult az egyesület, és nekem nagyon sokáig tartott elfogadnom, hogy ennek a szervezetnek én vagyok az arca. Elfogadnom, hogy felelősséggel tartozom nemcsak a szűk maghoz tartozó négy-öt emberért, hanem a minket támogató, a munkánkban részt vevő másik ötvenért is. Ebben az ügyben az áttörést a rólam készített kisfilm megosztása jelentette; akkor átkattant bennem valami, és rájöttem, hogy kívülről én személyesítem meg az egyesületet. Azóta tudatosan szeretném, hogy minden olyannak látszódjék, amilyennek érzem, amilyen valójában. Ennek a most már tudatos építkezésnek az is a következménye, hogy baráti társaságból szervezetet kezdek el létrehozni, ami, úgy tűnik, működik is.

Ez jó?

Igen. Sokáig egyedül vittem a hétköznapokat, ez akkor változott meg, amikor elkezdtem írni a Közös Értékeink Program később nyertes pályázatát. Rájöttem, hogy ez más léptékű, mint korábban bármi, ehhez már egyedül kevés vagyok, és azt is fel kellett ismernem, hogy a csapatunkban sokféle ember van, álmodozó, stratégiát építő, cselekvő típus is, akiket össze kell fogni, és kapcsolatokat kell építeni a közösségen kívül is. Mindehhez már szervezet kell.

A beszélgetés elején azt mondtad, arra vagy a legbüszkébb, hogy szervezetté váltatok; miért nem egy konkrétumot említettél?

A folyamatra vagyok büszke, és arra, hogy olyan szervezetünk épül, aminek hatása van, ahová jó tartozni. Kívülről azt mondják ránk, hogy a DiDi sokszínű, erős, biztonságot adó, értékek mentén működő egyesület.

Mit adott mindehhez a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány (GYSZA) pénze és szakmai támogatása?

Ha nincs a GYSZA, nem kezdek el tanulni, és nem erősödöm meg abban, hogy amit ösztönösen csináltunk, az jó.

Most magabiztosabb vagy, hogy tanultál?

Nem, sokkal több bennem a kétség. De ez az egész „hazaérkezős” érzés: azt érzem, hogy megjöttem, ez a dolgom.

A pénzügyi támogatás jelentősége egyértelmű: anyagi biztonságot teremtett, így megadta a lehetőséget arra, hogy azt tegyük, ami fontos számunkra. Előtte mindezt szinte semmiből próbáltuk elérni.

Ha véget ér a támogatási ciklus, fogod tudni pótolni ezt a forrást?

Elnyertünk néhány kis és nagy pályázatot, tervezzük megszólítani a lehetséges helyi adományozókat, és időközben jogosultak lettünk az 1 százalékos felajánlásokra is. Fenntarthatónak tűnik, amit felépítettünk.

Mit jelentett az alapítvány szakmai támogatása a tanuláson túl?

A kérdéseim, dilemmáim megoldásában az alapítvány munkatársai – a mentoraim – nagyon sokat segítettek. Sosem mondták meg, mit csináljak, azt sem mondták, hogy jó, vagy rossz, amit csinálok, hanem terelgettek, kérdéseikkel segítettek, mint az önmagát kereső kamaszt. Megingás esetén biztonságot nyújtottak.

Kinek javaslod, hogy induljon a következő KisVÁROS pályázati kiíráson?

Az elszántaknak. Sok olyan ember van Magyarországon, aki tenni szeretne, és azt gondolja, hogy egyedül van. Ez a pályázat azért jó, mert megerősíti abban, hogy nincs egyedül – ez egy igazi program, nemcsak egy projekt. Ma már tudom, hogy nem csak nekem van unikornisom.

(Bardócz Iván)