Médiamegjelenések

Alapítványunk életében számos fontos esemény történik. Blogunkon saját és támogatottaink megvalósult programjairól és céljairól, tanulságokról, inspiráló történetekről és további tervekről mesélünk. Tőlünk. Nektek. Rólunk.

Női programot indít a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány (nlc.hu)
|

Női programot indít a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány (nlc.hu)

Alapítványunk kuratóriumi elnökével, Scsaurszki Tamással és kommunikációs munkatársával, Simay Dórával beszélgetett az nlc.hu az új női programról, támogattainkról, szakmai és egyéni döntésekről. Miként lehet a közösségszervező erőket belülről erősíteni, szélesebb körben elplántálni és gondozni azt…

Ezért érdemes közösségi alapítványt indítani (Klubrádió)
|

Ezért érdemes közösségi alapítványt indítani (Klubrádió)

A közösségi alapítványok vonzerejéről, új felhívásunkról, és az alapítványunk által kínált tanulási, együttműködési lehetőségekről beszélt Kovács Edit a Klubrádió Fülbevaló című műsorában. Mit tesznek a közösségi alapítványok, miért vonzóak, hogyan dolgoznak Magyarországon és a régióban?…

Azért dolgozunk, hogy az ő gyerekeik már ne állami gondozottként nőjenek fel
|

Azért dolgozunk, hogy az ő gyerekeik már ne állami gondozottként nőjenek fel

2021 októberi Élő Adásunk egyik bemutatkozó csapata a Tűzcsiholó Egyesület volt, akiket az est és az azt megelőző előkampány során 1.382.000 Ft-tal támogattak magánadományozók. Az estről készített összefoglalónk itt olvasható. A Tűzcsiholó Egyesület munkájáról és…

Helyben, közös alapon – interjú a MagNet Közösségi Magazinban
|

Helyben, közös alapon – interjú a MagNet Közösségi Magazinban

Mi az a Közösségi Alapítvány? Milyen változást képesek generálni az alulról jövő kezdeményezések egy közösség, egy település életében? „Abból indulunk ki, hogy az emberek szeretnek beleszólni abba, hogy hol élnek és milyen életminőségben, és milyen…

Dajer: virtuális fodrászat és megkerülhetetlen kulturális felület
|

Dajer: virtuális fodrászat és megkerülhetetlen kulturális felület

Csaknem kétmillió forinttal támogatták adományozóink az online Élő Adáson a dajer.hu-t. Most Barna Era, az alapítók egyike a litera.hu-nak mesélt a lap és a közösség sikereiről, terveiről. „A Dajer egy feminista közösség, amennyiben szabadon szeretnénk…

Megálmodják, elhiszik, megcsinálják – alakul a közösségi alapítvány Egerben
|

Megálmodják, elhiszik, megcsinálják – alakul a közösségi alapítvány Egerben

A formálódó közösségi alapítvány városról alkotott víziójáról, konkrét céljairól és csapatáról készített interjút a Napi.hu DiFiore Ritával, az Eszterházy Károly Egyetem mesteroktatójával. „Esetünkben jelenleg a hívószó a Covid utáni talpraállás. Felkeresünk olyan helyi civil szervezeteket,…

Élő Adás Online: változtassunk együtt, csütörtökön! (Manna FM)
|

Élő Adás Online: változtassunk együtt, csütörtökön! (Manna FM)

Miért alakult meg a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány? Mi az Élő Adás? Milyen projekteket segítettek eddig alapítványunk segítségével az adományozói esteken az egybegyűltek? Kik és mivel pályáznak a június 11-i Élő Adás Online-on a résztvevők…

Kisváros – önbizalmat és támogatást adunk (Civil Rádió)
|

Kisváros – önbizalmat és támogatást adunk (Civil Rádió)

Nyilvánossággal, önbizalommal és pénzzel támogatjuk a kisvárosban élő, cselekvő embereket. A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány új programjáról beszélgetett Kovács Edit programfelelőssel Péterfi Ferenc a Civil Rádió 117 perc című műsorában. Már a kisvárosokat is elérte…

„Nem lehet azt mondani, hogy a cigány mind rossz, a magyar meg mind jó” (Magyar Hang)
|

„Nem lehet azt mondani, hogy a cigány mind rossz, a magyar meg mind jó” (Magyar Hang)

Az első piaci napon olyan asztalt kaptak, ahová odasütött a nap, megolvadt a csokimáz a süteményeken. Hónapokig csak mustrálgatták őket, senki nem vett semmit, sírva mentek haza. Aztán lassacskán megtört a jég. Az Elfogadás sütöde…

A nő, aki nagymamakorában hallotta először, hogy jó valamiben (NLC.HU)
|

A nő, aki nagymamakorában hallotta először, hogy jó valamiben (NLC.HU)

A monori Elfogadás Sütödéről készített kiváló riportot az nlc.hu. Cigánykérdés, mélyszegénység, munkanélküliség, erőszak és a lehetséges kivezető út – erről szól a gyönyörű fotókkal illusztrált írás. Az Elfogadás Sütöde fejlődését a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány…