Sztripszky Hanna

felügyelő bizottsági elnök

Az ELTE Közösségi és civil tanulmányok szakon amellett, hogy sokat tanultam civilségről és a közösség erejéről, meghatározó élmény volt számomra, amikor megismertem a közösségi alapítványi modellt és tanulmányozhattam magyarországi megjelenésüket, amelyben kulcsszerepe volt a Gyökerek és Szárnyak Alapítványnak.
Fontos értéknek tartom a társadalmi igazságosságot és a szolidaritást, ezért ha tehetném, minden kezdeményezést támogatnék, amely az egyénekben és közösségekben rejlő erő és lehetőségek felszínre hozásán dolgozik. Nagy öröm, és izgalmas kihívás számomra, hogy az Alapítvány felügyelő bizottságának elnökeként hozzájárulhatok ahhoz a munkához, amit ez a nem mindennapi csapat létrehozott.
Hazaszerető feminista vagyok, szeretem az embereket, a természetet, a kultúrát és az izgalmas ételeket.