Halling, Axel

kurátor

Berlinben, Budapesten és Párizsban tanultam kelet-európai tanulmányokat, délkelet- és kelet-európai történelmet és hungarológiát. Több, mint 25 évvel ezelőtt, még egyetemistaként kezdtem a Berlini Magyar kulturális intézetben dolgozni. Később a Robert Bosch Alapítványon keresztül Pécsre kerültem, ahol kulturális menedzserként támogattam a magyar-német kulturális kapcsolatokat. Visszatérve Németországba a Német Alapítványok Szövetségénél Berlinben projektmenedszer lettem, tíz éve kifejezetten a német közösségi alapítványokkal dolgozom különböző területén, nemzetközi szinten is. 2016 óta ugyanitt egy szövetségi projektet vezetek, amely közösségi alapítványok és más szervezetek menekültek integrációjával foglalkozó munkáját támogatja.

Közben többedmagammal 2014-ben létrehoztunk a Német Képregény Egyesületet, amelynek kuratóriumi tagja vagyok, és amely a képregény sokszínűséget, különböző formáit mutatja be, és terjesztésének lobbiszervezete Németországban.

Mivel összesen 5 évet éltem Magyarországon, és több mint tíz éve dolgozom a német közösségi alapítványi szektorban, számomra nagy öröm, hogy sokszínű tapasztalataimat felkínálhatom ezen a dinamikusan fejlődő magyar civil területen, méghozzá a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány tehetséges, szimpatikus csapatával együtt.