KisVÁROS | Hírek

„A legjobb módja, hogy megjósoljuk a jövőt, hogy mi magunk teremtjük”

Alapítványunk pályázata új perspektívát villantott fel Cigánd görögkatolikus papja előtt: mikroközösségek szervezésébe kezdett, amelyek városi szinten kapcsolódnak össze, és Cigánd lelkiségét és közösségét építik. Mit tehetünk az elvándorlás ellen? Mire jó, és mire nem jó a foci? Sok fontos kérdésről beszélgettünk Debreceni Zoltán atyával, a KisVÁROS-program támogatottjával. 

Miért gondoltad, hogy Cigándon tenni kell valamit a közösségért, és miért pont neked kell cselekedned?

Cigánd mellett élek, és amikor találkoztam a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány pályázatával, nem annyira voltam ismert, sőt én is keveseket ismertem. A pályázat arra adott módot, hogy közelebb kerüljek az emberekhez, ők is közelebb kerüljenek egymáshoz, és oldott, nyitott, barátságos légkörben megszülessen egy közösség ezen a településen.

Cigánd nem olyan régen lett járásközpont, amihez a feltételek korlátozottan adottak; nagyon pici a település, még 5 ezren sem lakják. Az ország észak-keleti csücskében így most próbál kibontakozni egy kisváros, ahol eddig nem volt élettere a közösségeknek, és anyagi forrás sincs ahhoz, hogy mindez megadasson. Azt gondoltam, hogy ha ezt a lehetőséget jól ki tudjuk használni, akkor a mikroközösségek – amelyeknek legkisebb sejtje a család – városi szinten összekapcsolódhatnak egy egésszé, amiért jó itt lenni. Ez volt a pályázat célja: hogy helyben próbáljuk meg az embereket összehozni, helyben adjuk meg a lehetőséget a találkozásra, ezáltal fejlődhet a város lelkisége, lelkesedése és közössége is.

Debreceni Zoltán

Papként is ez a feladatod, amihez gondolom valamiféle infrastruktúrád is van. Miért szükséges ezen a szerepen túllépni, és a civil szektor eszközeit használva közösséget építeni?

Jó kérdés. Pap vagyok, valóban ez a feladatom, infrastruktúrám pedig nincs. Görögkatolikus vagyok, és a településen ez a legkisebb felekezet. Külön templomunk sincs, a latin szertartású római katolikusokhoz járunk, és ebből adódóan nincs közösségi terünk sem. A pályázat segítségével viszont tudunk tereket nyitni. Így tudtam az együttműködés lehetőségével megkeresni többeket, így a polgármestert is. Úgy tűnik, a városvezetések vannak olyan közösségi terei, például a könyvtár, amelyeket rendelkezésünkre fognak bocsájtani.

Más felekezetekkel próbáltál összefogni?

Kimondottan jó a viszonyom velük, de a mai kor emberéhez határterületeken keresztül vezet az út, ha felmutatunk egy vegytiszta görögkatolikus, római katolikus vagy református értékrendet, ahhoz talán nehezebben tudnak kötődni első körben, mint ahhoz, hogy nyitott vagyok, barátságos vagyok, és úgy vezetem el őket Istenhez.

Cigándon milyen társadalmi-, szociális problémákat, vagy közösségi deficitet láttál, amire azt gondoltad, hogy reagálnod kell?

Miután átvettem a saját parókiámat, ide kellett jönnöm az elektromos hálózatot átíratni, sorban állás közben elég sok minden kiderült. Vannak olyanok, akiknek a megélhetés is alapvető nehézséget okoz, sok a feszültség, ugyanakkor Cigánd a környék egyik legjobban fejlődő kisvárosa, amelyre sok tekintet szegeződik. A környező települések iskolái bezárnak, vagy ha valaki jobb oktatásban szeretné részesíteni a gyermekét, akkor is a következő hely, ahová elviheti, Cigánd.

Azt írtad a pályázatodban, hogy az elvándorlás, az értelmiség távozása és az öregedés jellemző Cigándra.

Igen, mindez jellemző. Ha valaki felsőoktatási intézményben szerez diplomát, akkor nem feltétlenül ide vágyik vissza letelepedni. Tudjuk, hogy aki kiemelkedik, az sokszor nem megy vissza abba közegbe, ahonnan indult.

Ez ellen mit lehet tenni?

Ha közösségeket szervezünk, ha egymás között találnak barátra, társra az emberek, akkor nem feltétlenül vágyódnak el. Ha a családalapítás és a nyugodt megélhetés biztosítható, és vannak kulturális programok, lehetőségek, akkor növekszik a város vonzereje. Most legalább 20–30 kilométerre kell menni olyan programokért, kulturális rendezvényekért, amelyeket az ember értékesnek gondol.


Keressünk utakat egymás felé!
 
„Debreceni Zoltán vagyok, görögkatolikus áldozópap. Nemrég kerültünk ide feleségemmel és kislányommal a Bodrog-közbe, Pácin községbe. Szeretek az emberek között lenni, meghallgatni örömüket és bánatukat. Sajnos a koronavírus-járvány elhidegítette egymástól  őket, de nekem feltett szándékom, hogy ez ne maradjon így.  Fontos, hogy utakat keressünk egymás felé. „ A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” Ebben az útkeresésben találtam partnerre a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány KisVÁROS programjában. Ennek hatására megszületett a Támaszték Egyesület, ami már magában is nagy eredmény: összeköt bennünket!”

Mit szóltak a helyiek, a társaid, amikor előjöttél ezekkel az ötletekkel?

Nem vágtam volna bele az egyesület megalapításába, ha nem lett volna szükség arra, hogy a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogatását megkaphassuk. Ennek hatására sokan lettünk; mindannyian nagyon értékes tagjai a társadalomnak, akikkel összekapaszkodtunk, és elkezdtük a közös munkát. 

Jól értem, őket most kerested meg, hogy egyesületet kellett alapítani?

Igen. Nem gondoltam volna, hogy egy pályázatnak ez lesz a hozadéka, de nagyon értékes emberekkel működhetek együtt. Van közöttünk fejlesztőpedagógus, tehetséggondozó, aki színházat is csinál a településen, van, aki sérült gyerekeket lovagoltat; van a csapatban gyógytornász, óvodapedagógus, könyvelő és gyógyszerész is. Olyan értékes emberek jöttek most össze, ami önmagában nagyon erős potenciált jelent. Ha mindenki közülünk és a környezetünkben jó szándékkal belerak valamit a közösség építésébe, akkor szerintem működni fog a csoda.

Milyen irányba indultok el? Mik lesznek az első kezdeményezéseitek?

Ha kinyit az ország, nyáron, akkor először napközis tábort szervezünk. Az online oktatás után szeretnénk tehermentesíteni a szülőket. Ötnapos tábort szeretnénk lovaglással, kisvasutazással, kézműveskedéssel és egy kis utazással.

Ingyenes lesz a tábor?

Nem. Ami ingyenes, annak az ázsiója nagyon alacsony. Fontos, hogy ha jelképes összeget is, de fizessenek a szülők, hogy legyen súlya a programnak. Ugyanakkor a részvétel nem függhet a családok  anyagi helyzetétől – egyszerűen azt szeretnénk, hogy értékeljék, amit kapnak, és érezzék, ők is hozzátesznek valamit.

A tábor után mit tervezel?

Itt az Eb! A férfiakat nagyon nehéz összehozni. A közös meccsnézés jó találkozási pont: lehet duzzogni, lehet együtt örülni. Először meg kell magunkat ismertetni, és barátokat szerezni ahhoz, hogy utána valami közös értéket teremtsünk.

Miért akarod a férfiakat megszólítani?

Nincs férfi az egyesületben. Ez botrány (nevet). Nem tudom, hol vannak a férfiak. Cigándon jó a focicsapat, szerintem itt érdemes valahol elkezdeni.

Ha előcsalogatod a férfiakat, belőlük is közösség épül?

Kiderül, tudunk-e közösen gondolkodni, egy húron pendülünk-e. Ha találkozunk, könnyebb őket megszólítani, és én is megszólíthatóvá válok. Remélhetőleg lesznek közös dolgaink.

Igazolt focista voltál; most is a fociról beszélünk? Közösségképző erőt látsz a fociban?

Hatalmas erő van benne.

Akkor ezt használnád Cigándon közösségépítésre?

Nem feltétlenül. Azokat keresem, akiket a foci mellett lehet másra kapacitálni. A focinak megvan a saját rendszere, hierarchiája, én pedig egy új dologba, egy városi közösség építésébe akarnám behívni őket – egyelőre ismeretlenül.

Meddig látsz előre a programokban, az elképzelésekben?

Ősszel baba-mama klubot szerveznék, családi napot, mesemondással, városi fellépőkkel. Télen borkóstolást, közös étkezéseket, falusi disznóvágást szeretnék. Egyébként egyéves ciklusokban gondolkodom: a szervezés után monitorozni, értékelni kell, hogy kiderüljön, mi használt, mi ült.

Mi a távlatos elképzelésed Cigándról és az egyesületről?

A nagy vágyunk az, hogy az egyesület pezsgő életet hozzon a városba és önfenntartó legyen, mert a helyiek azt annyira magukénak érzik, hogy éltetni szeretnék. „A legjobb módja, hogy megjósoljuk a jövőt, hogy mi magunk teremtjük” – ez volt a pályázatom mottója, és ez jellemez engem is. Szeretném alakítani a jövőt, nem pedig sodródni. Ha lehet jó irányba terelni, akkor bennem megvan a jó szándék arra, hogy közösségben gondolkodjak és dolgozzunk.

(Bardócz Iván)

Hasonló bejegyzések