„Az alvóvárosi lét jelenti a legnagyobb kihívást”

Miként lehet aktivizálni egy Budapest közelében lévő alvóváros közösségét? Hogyan lehet kisvárosi szinten a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet megjeleníteni a mindennapokban és népszerűsíteni? Mit jelent az egyébként civilek vezette önkormányzattól való függetlenség? Mindezekről a kérdésekről Farkas Melindával, a Pomázi Ökokör vezetőjével, Kisváros-programunk támogatottjával beszélgettünk.

Miért gondoltad, hogy neked kell cselekedned Pomázon a közösségért, és miért pont most?

Pomázon születtem, itt élek, és az elmúlt években kezdett megerősödni bennem, hogy többet is tehetnék a városért. Talán azért, mert négy gyerekem van – kétéves lesz a legkisebb –, így az utóbbi években többet voltam itthon. Korábban a versenyszférában dolgoztam, akkor kevesebb energiám volt arra figyelni, hogy hol lakom, mi vesz körül. Ahogy a gyerekek jöttek – bár mindig visszamentem dolgozni – , egyre inkább megtapasztaltam, mi van Pomázon.

Ezzel párhuzamosan megismerkedtem egy közösséggel, a Pomázi Ökokörrel, ahol azt éreztem, hogy ehhez a csapathoz, ehhez a helyi kezdeményezéshez szívesen kapcsolódnék. Azután úgy alakult, hogy átvettem az ökokör vezetését, és azt tapasztaltam, hogy vannak civil kezdeményezések a városban, de valahogy döcögnek. Egyrészről talán azért, mert a velem egyidős korosztály most kezd aktivizálódni, a régi egyesületekben pedig az idősebb korosztálynak egyre kevesebb energiája van, meg talán kevésbé tudják elérni az én korosztályomat. Probléma még, hogy a városi civilek nem ismerik egymást, és kevésbé látható az átlagembernek, hogy Pomázon a civilek mit is próbálnak tenni.

Muszáj megkérdeznem: négy gyerek mellett hogy lehet közösségi aktivitást kifejteni egyáltalán?

Ügyesek a gyerekeim (nevet). Sok helyre viszem őket, és nekem kell, hogy legyen erre is időm. Az is kell, hogy történjen valami.

Milyen tennivalót látsz Pomázon?

Sok tennivalót látok. Pomáz hatalmasra duzzadt, az elmúlt években legalább ötezer ember költözött ide – közel vagyunk Budapesthez, megáll a HÉV, ami nyilván vonzóvá teszi a települést. Nagyon sokan továbbra is Budapesten dolgoznak, így nincs idejük és lehetőségük sem arra, hogy megismerjék, hol is élnek, mert csak aludni járnak haza.

Viszont azt is látom, hogy az elmúlt öt évben kiköltözők között sokan a kisgyerekes, 30-40-es korosztályhoz tartoznak, akik azért is vágytak az agglomerációba, hogy közösségük legyen, csak fogalmuk sincs, hol keressék.

Hogy érzékelted ezt az igényt?

Főként úgy, hogy ezzel a korosztállyal sokat találkoztam bölcsődében, óvodában, iskolában, és láttam, hogy senki nem tud semmiről, senki nem tud egy jó programot, viszont mindenki keresi a lehetőségeket.

A Kisváros-program több támogatottja is arról számolt be, hogy kulturális feszültségek vannak a betelepülők és az őslakosok között. Te nem érzékelsz ilyesmit?

De, hasonló a helyzet, bár nem minden itt született gondolkodik így. Mindez nyitottság kérdése: van, aki szerint az ideérkezők csak bajt hoztak, én viszont azt látom, hogy sok értékes ember érkezett, vannak új energiák, új erők, új irányok – ez szerintem pont nagyon izgalmas.

Számomra az alvóvárosi lét jelenti a legnagyobb kihívást: lassan 20 ezren élnek Pomázon, és bármelyik helyi rendezvény közönsége ugyanabból a 300 fős körből kerül ki. Borzasztóan nehéz elérni, megmozdítani a pomáziakat.

A Pomázi Ökokör hogy fogja megmozdítani a pomáziakat?

A pandémia nagyon megnehezítette a dolgunk, online folyamatosan jelen voltunk, de azt érzem, ez édeskevés. Ráadásul az ökokörös csapatnak sem tett jót a bezártság; augusztusban tartottunk egy csapatépítést, ahol egy év után mindenki személyesen találkozott, és elkezdtük összeszedni magunkat. Köreink bővítése szerintem csak személyes találkozások alkalmával lehetséges, az online módszerekben nem hiszek. Megcsömörlött mindenki.

Arra készülünk, hogy az ősszel megjelenünk a hagyományos Pomáz napja nevű rendezvényen. Ezen túl a Pomázi Polgár havilap minden számába írunk egy cikket, és megpróbálunk kérdőívvel újabb embereket elérni – felmérjük, hogy Pomáz kisebb kerületeiben kik a hadra fogható emberek, akik kapcsolódnának hozzánk, és így is terjed a hírünk.

Egyébként voltak kisebb kezdeményezések, amikor látszott, hogy van igény arra, amit teszünk: amikor például az aszályos időszakban kimentünk az általunk ültetett fákat locsolni, rögtön két ember hozzánk csapódott, és azt mondták, szeretnének legközelebb is jönni…

Mit tesz a Pomázi Ökokör?

Célunk a szemléletformálás és a környezettudatosságra nevelés. Programokat szervezünk: ez az elmúlt időszakban faültetéseket, szemétszedést, pataktisztítást jelentett. Ezen túl iskolai együttműködéseket kezdeményezünk, most például mindhárom pomázi iskolában osztályfát ültetünk az elsősöknek.

A legnagyobb dobásunk – ami remélhetőleg idén meg is valósul – , a pomázi tanösvény lesz. Nálunk még nincs tanösvény, pedig a Pilis kapujának is szokták hívni a várost. A tanösvénynek már megvan az útvonala, az önkormányzati engedély, megvan az öt tábla és nagyjából a szövegezésük is, már csak a táblákat kell elkészíteni és felállítani. Ez még több ember számára látványosan megmutatja majd az ökokört. 

Mit terveztek még?

Sokszor azt tapasztaltam és mások is erre panaszkodtak, hogy a Pomázra hozott programok nem túl színvonalasak. Szeretnék egy olyan Öko Napot szervezni, ahol a szemléletformáláson túl interaktív, minden korosztályt és a családokat is megszólító tartalmas programot kínálunk, amely kidomborítja a környezetvédelem jelentőségét. A Művelődési Ház új igazgatónője számára is nagyon fontos a minőség, így remélem ebben is együtt fogunk tudni majd működni. Ez lenne a jövő tavasz nagy dobása.

Mindemellett csereberéket szervezünk, például ruha- és játék-csereberét a művelődési házban, ami közösségépítő és szemléletformáló is egyben. Folytatjuk a faültetéseket. Szeretnénk sokkal szorosabb kapcsolatot az iskolákkal, bár nem egyszerű ott partnereket találni. Utóbbit nagyon fontosnak tartom, mert a gyerekeken keresztül sok mindent el lehet juttatni a felnőttekhez.

A helyi közösség hogyan fogadja az élénkülő aktivitásotokat?

Nehéz erről objektív véleményt formálni, mert a közvetlen visszajelzések nyilván általában pozitívak, de úgy látom, hogy a közösség jól fogadja az akcióinkat. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy ténylegesen hányan tudnak rólunk. Például idén a polgármester átadta a Közügyekért Díjat a városban augusztus 20-án, amit mi kaptunk meg, online szavazás után. Azt sajnos nem tudtam meg, hányan szavaztak, de az a sejtésem, hogy nem volt túl széles a bázis. Úgy gondolom, a városi rendezvények már említett 300 fős közönsége ismeri a munkánkat, és tőlük kaphattunk voksokat. Akkor lennék kicsit büszkébb, ha azok is tudnának rólunk, akik kevésbé figyelnek. És ez hatalmas nagy kihívás.

Az önkormányzat, az intézmények hogyan fogadják az ökokört?

Az iskolák tudnak rólunk, az ovik is, a legnagyobb óvodával már közös fecskefészek-építő foglalkozást terveztünk a pandémia előtt. Úgy látom, ezekkel az intézményekkel még nem annyira szoros és gyakori az együttműködés, mint amennyire lehetne. Annak örülnék, ha számukra is automatikus lenne, hogy amikor zöld programot szerveznek, akkor keresnék velünk az együttműködést, jönnének saját ötleteikkel, azaz folyamatos lenne a közös munka. Akár az éves munkatervük kidolgozása során már kapcsolatba léphetnének velünk.

Az önkormányzattal nagyon pozitívan indult a kapcsolatunk, két éve egy civil csapat irányítja a helyhatóságot. Most is jó a viszony, nyitottak ránk, szeretnek minket, de talán többet is gondolnak ránk, mint kellene. Bár tudom, hogy az önkormányzatok vacak helyzetben vannak, kevés a pénzük, és a pandémia sem segített rajtuk, de nehezíti az együttműködést, hogy többször azt éreztük, a saját terveiket szeretnék végrehajtatni velünk. Mi viszont szeretnénk megőrizni a függetlenségünket. Az én fejemben az önkormányzat képes kell, hogy legyen elvégezni az alapszolgáltatásokat: rendezett, tiszta közterek, utak, meglévő zöld területek, fák, növények számon tartása, karbantartása, locsolása…

Belső konfliktust okozott, hogy a csapat egyik tagja önkormányzati képviselő lett: sokszor az önkormányzat tervei mentén próbálta az ökokör tevékenységét befolyásolni. Nehéz megtalálni azt a fajta együttműködést, amely egyrészről informál minket az aktuális önkormányzati tervekről és történésekről, másrészt ezekről civil szervezetként saját, akár kritikus véleményt is megfogalmazhatunk. Olyan együttműködést szeretnénk, amelyben nem érezzük, hogy nekünk az önkormányzat terveiben illene igazán szerepet vállalnunk, mégha más terveink is voltak. Ez sok parttalan vitát és rossz hangulatot hozott. Végül az augusztusi találkozónkon úgy döntöttünk, hogy az idén létrehozott formális szervezetünkben, az Dera-menti Öko Egyesületben képviselő nem lehet egyesületi tag, mert ezt egyszerűen összeférhetetlennek érezzük.

A hagyományos pomázi civil szervezetekkel milyen a kapcsolatotok?

Tavaly májusban szerettünk volna egy össznépi civil találkozót szervezni, ami sajnos nem jött létre, de összeraktunk egy levelezőcsoportot, amelyben az összes helyi civil szervezet szerepel. Egyelőre elég nehézkesen megy a kommunikáció, mert a többség hallgat. Nagyon kevés olyan szervezet van, amely nem a saját kis, nagyon nagyon szűk feladatkörére fókuszál, és nyitott lenne az egyeztetésre, közös projektekre, vagy a változtatáson való közös gondolkodásra.

Lehet ezen változtatni?

Van néhány fiatalabb közösség, akikben látok lehetőséget, velük kell először felvenni a kapcsolatot, ez is a következő fontos feladatok egyike.

Mit jelent számotokra a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogatása?

Amikor olvastam a pályázatot, az ökokörnek nem volt semmiféle intézményi háttere, mindent a tagok dobtak össze. Kezdtem azt érezni, hogy azért sem tudunk nagyobbat álmodni, nagyobbat lépni, mert nincs semmiféle alap, amire építkezhetünk. Az alapítvány támogatása ezért anyagi biztonságot jelent, például tudjuk, hogy a tanösvényt be fogjuk tudni fejezni akkor is, ha nem találunk rá helyi forrásból támogatókat.

A pályázatotokban az is tetszett, hogy intézményi háttér nélkül, egy mail megírásával lehetett jelentkezni, és lehetőséget kaptam arra, hogy megmutassam, mit tudok ezzel kezdeni.

(Bardócz Iván)