„Elindult az a folyamat, amit szerettem volna: kapcsolódási pontok alakultak ki”

Miként nyitja meg és készteti beszélgetésekre az embereket egy tematikus fotóalbum? Mit lehet tanulni ezekből a beszélgetésekből? Mi lehet közös cél egy kistelepülés civil szervezetei számára? Mindezekről a kérdésekről Bótáné Horváth Noémivel, KisVÁROS-programunk támogatottjával beszélgettünk.

Mi indított arra, hogy cselekedj, kapcsolatot teremts helyi civil szerveződések között és formáld a közösséget?

Itt ragadtam Mezőcsáton. Született három gyermekem, a férjem mezőgazdasággal foglalkozik, tehát minket hosszú távon ideköt az élet. Próbálok azon dolgozni, hogy Mezőcsát minél élhetőbb legyen, hogy a gyerkőceinknek minél jobb és színesebb legyen az élet. Szeretnék olyan közösséget kialakítani magunk körül, amiben ők boldogok tudnak lenni, és nem érzik hátrányát annak, hogy egy vidéki kisvárosban élnek.

Amikor elkezdtem vidékfejlesztési agrármérnöknek tanulni, nagyon sokat foglalkoztam azzal, hogy milyen is vidéken élni. Azóta is azt látom, hogy nagyon sok olyan ember és kisközösség van, akik valamit szeretnének itt megmozdítani; úgy érzem, ők akkor lehetnek sikeresek, ha össze tudnak kapcsolódni, és együtt mennek tovább.

Másnak ez miért nem jutott eszébe?

Azt hiszem, hogy a szakmámból és a személyiségemből együtt adódik a tenni akarás. Erős lokálpatrióta vagyok, mindig aktív, ha valami hiányzik az életemből azt igyekszem megvalósítani. Az egyetemen pedig sok olyan dolgot tanultam, ami pont ezeket a folyamatokat, a közösségek megerősítését és a vidéki értékek megőrzését tudja támogatni.

Milyen közösségeket látsz Mezőcsáton, amelyeket megerősítenél? Mi lehet a közösségek összefogásának célja, iránya?

Alapvetően úgy látom, hogy a helyi közösségek egy területet járnak körbe, leginkább kulturális-, hagyományőrző- és sporttevékenységeket folytatnak, a közös nevező talán a gyerekek, a fiatalság. Valahol egy kicsit mindenki azért dolgozik, hogy az itt élő gyerekeknek, fiataloknak kicsit jobb legyen.

A pályázatodban írtál egy közösségi fotóalbumról és egy helytörténeti galériáról is. Mesélnél ezekről bővebben?

Azt tapasztalom, hogy az emberek nagyon nehezen nyílnak meg, és nagyon nehezen beszélnek arról, hogy miként látják Mezőcsát és a közösség jövőjét. Az a közösség-fejlesztési ötletünk adódott, hogy kérjük meg az embereket, adjanak nekünk olyan családi fotókat, amelyeket egy tematikára fel tudunk fűzni, készítsünk ebből egy könyvet, egy települési fotóalbumot, és ennek kapcsán hívjuk be őket és beszélgessünk. Olyan mikrocsoportos beszélgetésekre gondolok, hogy mondjuk Mezőcsát oktatásáról gyűjtünk képeket, és ezzel alkalmat teremtünk arra, hogy a témáról fókuszcsoportos beszélgetéseket folytassunk, amiből azután komolyabb fejlesztési javaslatokat is meg lehet fogalmazni, amelyek irányokat jelölnek ki a szükséges változtatásokhoz. Azt tapasztalom, hogy mivel a saját munkájuk és a családjuk története is szerepel a projektben, a résztvevők sokkal szívesebben beszélnek a gondolataikról.

Ezt kipróbáltátok már?

Igen, elkezdtük, már nagyon sok kép érkezett. Komoly kihívás a digitalizálás, a tematikák kiválasztása, hogy minden kép megfelelő helyre kerüljön.

Az összejövetelek alkalmával igazolódtak a várakozásaid?

Igen, úgy tűnik, ez működik. Elindult az a folyamat, amit szerettem volna: kapcsolódási pontok alakultak ki.

Milyen tematikájú kiállításokban gondolkodtok?

Természeti környezet, gazdaság, építészeti örökségünk, a településen élő vallási felekezetek élete. Ezen túl fiatalokat kértünk meg arra, hogy készítsenek fotókat arról, hogy ők milyennek látják Mezőcsátot. Ebből is nagyon érdekes dolgok születtek.

A kiállításoknak és a beszélgetéseknek mi lesz az eredménye?

Azt remélem, hogy nyitottabbá válunk egymás iránt, szívesebben beszélgetünk, és lesz apropó a találkozásra. Sokat lehet tanulni abból, ami egy ilyen beszélgetésen felszínre jön: kiderülhet, merre van az az irány, amerre menni kellene, és melyek azok az elképzelések, amelyeknek a megvalósítása az itt élő embereknek valóban fontos. Az is kiderül, hogy mi az, ami nem működik, változtatásra szorul.

Tudnál konkrét példát mondani egy itt felmerült közös célra?

Az új közösségi terünk ötlete is innen jött. Felmerült az igény, hogy kellene egy olyan hely, ahová kötöttségek nélkül el lehet menni, mert a városban nincs park, nincs olyan hely, ahová egy kisgyerekes család el tud menni szórakozni, és biztonságos körülmények között tud mozogni a gyerkőc.

Hogy álltok a megvalósítással?

Részben a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány pályázatán nyert pénzből alakítottunk ki egy területet, ami közösségi térként funkcionál; ligetes területről van szó, van egy tavacska is, egy gazdaudvar, készül egy tanösvény meg egy közösségi helység. Elsősorban erdei iskolához hasonló, tematikus programokat szerveztem például a madarak és fák napján, az állatok világnapján, de tartottunk már horgászversenyt is. Jönnek a gyerekek szervezetten is, óvodák, iskolák kihelyezett foglakozásokat, tanórákat tartanak, vagy kevésbé szervezetten, amikor egy kisebb csapat, néhány család érkezik.

Felnőttekben is gondolkodunk: a közösségi térben helyi alkotóknak, kézműveseknek szeretnénk alkotói teret biztosítani, lehetőséget az együttlétre, a közös alkotásra. Tervezünk egy helyi termék boltot, ahol kézműves alkotásokon túl helyi termelők tartós élelmiszereit – lekvárokat, szörpöket – lehet majd megvásárolni.

Honnan tudnak rólad a mezőcsátiak? Hogy éred el a helyi nyilvánosságot?

Mezőcsát kisváros, ismerjük egymást. Sokat beszélgetünk, részt veszünk helyi programokon, városi eseményeken, baba-mama körben, az iskolában is beszélgetünk szülőtársaimmal; megbeszéljük mit is csinálunk.

Tapasztalsz fogékonyságot?

Igen, úgy gondolom, hogy szívesen veszik ezt a munkát a településen.

Milyen terveid vannak a következő fél-egy évre?

Folytatjuk az építkezéseket, bővítjük a programokat. Jó volna, ha valamilyen rendszerességet tudnánk vinni a tevékenységünkbe; még több iskolát szeretnék elérni a környező településekről is, és jó volna, ha még több család jönne hozzánk. Tervezzük, hogy megmutatjuk magunkat a médiában, hogy több embert érjünk el.

Hogy találtad meg a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány pályázatát, és mi indított arra, hogy pályázz?

Pályázati lehetőségeket kerestem a neten, és a KisVÁROS–pályázat láttán felcsillant a szemem. Az a helyzet, hogy Mezőcsát város, így a falusi, községi pályázati lehetőségektől elesünk. Miután elmélyültem a kiírásban, rájöttem, hogy ezt a pályázatot nekünk írták ki, és megerősített abban is, hogy jó az, amit csinálunk.

Az alapítvány támogatása – akár pénzügyi, akár szakmai – mit tesz hozzá az életetekhez?

A feltételeket biztonságossá tudtuk tenni: be tudtuk keríteni a területet, járdát építettünk, ahol biztonságosan tudnak menni a kisgyerekek, és nem kell attól félni, hogy belecsúsznak a tóba, mert korlátot is építettünk; mosdót tudtunk kialakítani – mindezt önerőből nem tudtuk volna hozzátenni a tevékenységünkhöz. A programok finanszírozásában is nagy segítséget jelent, hogy forrásokhoz jutottunk.

Az egyesület megalapítása is olyan tanulási folyamat volt, amihez nagyon sok szakmai segítséget kaptunk. Arra is ráirányította a figyelmemet a közös munka, hogy miként lehet fenntarthatóvá tenni a szervezet működését, miként lehet hosszú távon önfenntartó projekteket generálni. A továbbgondolkodást jelentősen segítette, hogy az alapítvány munkatársai olyan dolgokat látnak kívülállóként, amiket mi belülről nem veszünk észre.

Bótáné Horváth Noémi „Vidékfejlesztési agrármérnökként végeztem a Debreceni Egyetemen. A PhD képzésem ideje alatt ismerkedtem meg a közösségfejlesztéssel. Ez a két szakterület jól kiegészíti egymást, így főként olyan tevékenységeket végzek, melyek vidéki kisközösségeket segítenek. Három kisgyermekem van, az ő születésük és az elmúlt években szerzett tapasztalataim a munkám fókuszát a gyermekekre, fiatalokra, a családokra irányította. Fontosnak érzem, hogy magam is változásokat generáljak és segítsem az embereket, a közösségeket abban a folyamatban, hogy saját szerepvállalásukkal, részvételükkel jobbá tegyék az életüket, a környezetüket.”

Jól értem, azért alakítottatok egyesületet, mert ez a támogatás feltétele volt?

Igen, elvárás volt felénk, hogy egyesületi formában működjünk. Eddig is együtt dolgoztunk több projekten több éven keresztül, de soha nem jutott eszünkbe formalizálni a tevékenységünket. Először ez nehezített pályának tűnt, mert a csapatunk létszáma nem érte el az alapításhoz szükséges tíz főt. Most, néhány hónap után már örülök, hogy így alakult, mert kaptunk segítséget abban, hogy elindulhassunk, és mára már a további működésünk feltétele is adott.

(Bardócz Iván)