„Ebből ki kell lépni, különben elsorvad a lelkünk”

Diósd gyorsan növekvő, kevéssé pezsgő közösségi élettel bíró alvóváros volt – egészen a közelmúltig. Számos, egymáshoz kapcsolódó közösségi miniprojekttel változtat ezen a Diósdiak Diósdért Egyesület, amely közösségi hálót sző és cselekvésre, életük formálására biztatja a helyieket. Kiss-Bakucz Orsolyával, az egyesület vezetőjével, KisVÁROS-programunk támogatottjával beszélgettünk.

Mikor gondoltál arra, hogy valamit tenned kellene a saját közösségedért?

Messzebbről kezdeném. Öt éve költöztünk Diósdra a családommal, de nekem gyerekkori kötődésem is van a településhez. A nagymamám testvérének itt volt barackosa, és nekem a diósdi barack volt a mindenem; nagyon sok nyáron itt rohangáltam kislányként. Amikor ideköltöztünk, azt láttam, hogy ez nagyon jó hely, jó adottságokkal, viszont igazi közösségi élet nincs, mert valójában Diósd alvóváros. Ezen szeretnénk változtatni, hogy jó legyen itthon lenni Diósdon. Meg szeretnénk mutatni, hogy közösségben élni jó, és alternatívát szeretnénk állítani a bezárkózással szemben.

Egy alvóvárosba nem azért költöznek az emberek, hogy nyugalomban és békében éljenek, közösségmentesen?

Itt nyugi és béke van, de az ember közösségi lény. Már egy éve itt vagyunk a járványhelyzetben, a saját burkunkban; ez megerősít abban, hogy ebből ki kell lépni, különben elsorvad a lelkünk.

Kaptál impulzusokat a környezetedtől, amelyek azt mutatták, hogy erre van igény?

Igen. Az a közösség, amelynek egyre aktívabb tagja vagyok, facebook-csoportként indult, és nagyon sok ötlet merült fel, sok emberben sok dolog megmozdult, amelyek mind azt mutatták, szükség van közösségi életre. A miniprojektjeink nyomán elég sok önkéntesünk van, akik nagyon könnyen bevonhatóak – ez is azt mutatja, van igény arra, hogy történjen valami.

Hogyan váltatok valódi közösséggé a Facebook-csoportból?

A csoport – amelyet ketten alapítottak – első nagy akciója a zebrazászlók kihelyezése volt. Tele van a kisvárosunk zebrákkal, az autósok nem túl előzékenyek a gyalogosokkal szemben, tele a város gyerekekkel, akiknek nagy része egyedül jár suliba. Adományozott láthatósági mellényekből önkéntesek zászlókat varrtak, ezeket kirakták a zebrákhoz, a zászlók használatával a gyalogosok messziről láthatóvá váltak. Először zebrazászló-menedzser voltam, két zebránál ellenőriztem, és időnként mostam a zászlókat. Azután forralt borozást rendeztünk a kőbányában, majd sorra jöttek a projektek. A tavalyi első hullám végén szerettük volna lezárni a pandémiás időszakot, ekkor valósítottuk meg egyik alapítónk, Csabi álmát: kertmozit csináltunk a régi Dióskertben, a volt óvoda kertjében – ahogy mi neveztük a Platz-on. Kifeszítettünk egy molinót a ház falára, béreltünk projektort, és jöttek a diósdiak; nyáron igazi közösségi térré kezdett alakulni a hely, a kertmozikhoz támogató diósdi társunktól LED-falat kaptunk, rendeztünk még matinékat és a Platz LelkiFröccsök helyszínévé is vált.

A másik szívügyünk Dió Döme Sétálója. A diósdi kőbánya vadregényes hely, még felnőtt szemmel is, és kitaláltuk, hogy oda meseösvényt készítünk. Ezt meg is tettük, az útjelző köveket közösen festettük – egy LelkiFröccs alkalmával, Legyártottuk és kihelyeztük a táblákat, padokat készítettünk újrahasznosított faanyagokból, főként raklapokból. Ötven fölött van az önkénteseink száma, akik meséket kerestek, fordítottak, olvastak, így több nyelven hallgathatóak a mesék az állomásoknál. Hetente szemetet szedünk, ürítjük a kukákat, karbantartjuk a padokat. Most Döme a fő találkozási pontja Diósd kisgyermekes közösségének. (Dió Döme sétálója bekerült a NIOK pályázatán a Civil Díj 2021 döntőjébe – a szerk.)

Hogy fogadták mindezt a diósdiak?

Szeretik, ismerik, használják, keresik. Tizenöt mesepont van, karácsonykor már kérdezték, hogy valamelyiknél lesz-e meglepetésmese. Most kiraktunk egy régi postaládát, ráírtuk, hogy álomposta, és oda várjuk a gyerekek és felnőttek karantén utáni világról szóló álmait. Sok álmot kaptunk, van közöttük olyan, amely megvalósítható, és meg is fogjuk valósítani.

Az derül ki az alapítványunknak írt pályázatotokból, hogy nem felhőtlen a viszony a Diósdra mostanában érkezők és a tősgyökeres diósdiak között.

Az elmúlt öt évben is – amióta ideköltöztünk – újabb 1000-1500 fővel nőtt a település lakossága. Diósd sajátossága, hogy nagyon kicsi a területe, ezen a kis területen vagyunk egyre többen, az alapkonfliktus a betelepülők és a tősgyökeresek között pedig egyre élesedik. Ezt is szeretnénk tompítani úgy, hogy megismerjük és elfogadjuk egymást.

Miben nyilvánul meg ez a konfliktus?

A feszültség forrása főként a zsúfoltság, ami a hétköznapokban, a közlekedésben, a járdák hiányában is megmutatkozik. A mindennapi életeben barátságosak a diósdiak, még ha ezt nem is tudják mindig magukról.

A programjaitok önmagukban alkalmasak és elegendőek arra, hogy a feszültséget csökkentsék?

Ehhez más is kell majd. Még nagyon az út elején járunk, de hiszünk abban, hogy a másik megismerése segíti a helyzet megoldását. Diósdon számos civil szervezet működik, szeretnénk ha egymást segítve tudnánk tevékenykedni.

Erre van fogékonyság?

Majd lesz. Rajtunk nem fog múlni.

A pandémia alatt beszűkült a cselekvés lehetősége?

Nem teljesen, bár az online tér korlátoz is mindamellett, hogy szabadságot ad. Január végén kitaláltam, hogy legyenek madáretetők, és hulladékfából összedobtunk tizenötöt; kerestünk örökbefogadókat – néhány óra alatt mind gazdára talált, most ott vannak Diósd különböző pontjain.

Valentin nap reggelére 500 könyvjelző papír szívecskét hajtogattunk, és teleszórtuk a várost – önkéntesek bevonásával. Ezenkívül, az újrahasznosítás jegyében, merített papírba áztattunk egy csomó virágmagot, és szívecske formában felfűztük és teleaggattuk velük a várost. Ebből volt 200 darab, ráírtuk, hogy „Ültess el, virág leszek!”, és most már jönnek a levelek, hogy kihajtottak a magok.

Egymásra épülő miniprojektekről írtok a pályázatotokban. Mit terveztek még?

Végtelenül sok tervünk van, olyanok vagyunk, mint Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl. Például március 15-re készítettünk a honlapunkra egy történelmi bulvárkvízt, 12+2 kérdést a márciusi ifjakról. A megemlékezés helyszínére, ahol koszorúzni szoktak, kitettünk egy QR-kódot, ezt leolvasva lehetett hozzájutni a kérdésekhez. 125-en elolvasták és válaszoltak. Ennek sikerén felbuzdulva Diósd ófalusi részén olyan szabadulószobát terveztünk, ahol a GPS-koordináták alapján meg kell keresni a QR-kódokat, és a kilenc állomásos szabadulószoba végén összeáll egy szó. A helyes megfejtők megmozgatják agytekervényeiket és testüket is. A virtuális szabadulószoba az Ófalusi Talányos Keringő nevet kapta.

A madáretetők után arra gondoltunk, hogy egyszerű informatikai eszközökkel madármegfigyelő-állomást készítenénk, télen pedig ez átmehetne denevérodúk készítésébe.

Nagy álmom még az is, hogy legyen egy hely Diósdon, amely közösségi térként működik.

Milyen Diósdot szeretnétek látni?

Az a vízióm, hogy jó otthon lenni Diósdon. Olyan várost szeretnénk, amelyben van kihez szólni. Ahol van egy „háló”, ami segít, vagy csak jókedvre derít. Jól működő szomszédságokat szeretnénk építeni. Azt szeretnénk, hogy ismerjék meg egymást az emberek, és ha úgy van kedvük, együtt lehessenek például egy közösségi térben, ahol mindig van kihez szólni.

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogatása mit jelent számotokra? Nekem úgy tűnik, mindezt csinálnátok e nélkül is…

Szabadságot ad. Szárnyakat, mert van egy alapunk, amire építeni tudunk. Meg tudást.Szabadságot ad.

Miféle tudást?

Azt, hogy miként kell profin végezni a közösségépítést, közösségfejlesztést. Inspirációtokra elvégeztem a közösségfejlesztő szakember képzést, és rájöttem, hogy nagyon sok mindent ösztönösen jól csináltunk, de kiderült, hogy mindennek pontosan mi a háttere.

Civil tudatosságom megerősödött: nekünk igenis van jogunk ahhoz, hogy tegyünk a saját környezetünkért. Ne felülről várjuk a megoldást! Nekünk kell azért tennünk, hogy az a hely, ahol élünk, az az ország, ahol élünk, jó hely legyen. Lehessen itt jól lenni.

(Bardócz Iván)