|

KözösALAPON: a csoda megismétlésére készülünk

Alapítványunk legnagyobb és legrégebbi programja, a KözösALAPON még soha nem volt olyan sikeres, mint az elmúlt két évben. A sikertörténet a „szakemberfelhívással” kezdődött, amit hamarosan megismétlünk, mert tovább szeretnénk növelni az önálló, cselekvő, lokálpatrióta helyi közösségek erejét és számát.

Az elmúlt években sem a közéleti klíma, sem a koronavírus nem segítette civil kezdeményezések szárba szökkenését, intézményesülését, és az ő támogatásukat sem. Ráadásul a KözösALAPON program – amely közösségi alapítványok életre hívását és működését hivatott támogatni – a megelőző években széles eszköztárat bevetve sem talált ütőképes csoportokat Magyarországon, amelyek közösségi alapítvány létrehozását tűzték volna célul maguk elé.

Paradigmaváltásra kényszerültünk.

Több lehetőség közül a magunk között csak a „szakemberekkel végzett munka” nevű opciót választottuk. Ez azt jelentette, hogy nyílt felhívásban (ezt neveztük „szakemberfelhívásnak”) kerestünk olyan, közössségfejlesztésben járatos szakembereket, akik saját városukban vagy budapesti kerületükben programunk szellemisége szerint dolgozva megkeresték azokat a kulcsfigurákat, akikből összeállhat egy közösségi alapítványt szervező csoport, majd azt is vállalták, hogy a csapatot felkészítik a KözösALAPON pályázatán való sikeres szereplésre.

Hámori Gyuri programvezető és a kolumbiai vendégek

A modellváltás átütő sikert hozott. Tavaszi kampányunk nyomán hat kiváló szakemberrel kötöttünk megállapodást, akik a nyár elején dolgozni kezdtek, valamennyien szervezőcsoportot építettek, és mindannyian sikeresen vettek részt a program őszi pályázatán.

Utóbbi egyébként nyílt pályázat volt, és arra korábban a közösségi alapítványi koncepció iránt érdeklődő csoportok is jelentkezett, így 2021-ben hét erős és felkészült csapatot segíthetünk abban, hogy létrehozzák saját közösségi alapítványukat. Támogatási csomagunkat is igyekeztük vonzóbbá tenni: a csapatok eredményes munkáját a célzott szakmai támogatásunkon túl 1 millió forinttal támogatjuk.

A hét szervezőcsoporttal ezek után a helyi adománygyűjtés jelentőségéről és technikáiról, valamint a kuratórium hatékony és örömteli működéséről beszélgettünk, mert úgy véljük, ez a két dolog a legfontosabb egy közösségi alapítvány stabil és sikeres működéséhez.

A tanultakat amint lehetett, ki is próbáltuk, méghozzá együtt: a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Swimathon 2021 SZÁRAZON nevű adománygyűjtő rendezvényén “Legyen kraft és civil kurázsi” nevű csapatunkkal közösen indultunk, és őszinte meglepetésünkre összesen több mint 6,5 millió forint támogatást kaptunk. A pénz jelentékeny részét a szervezőcsoportok gyűjtötték saját közösségükben, saját leendő közösségi alapítványuk számára.

Ezek után partnereink már önállóan folytatták a munkát, sokféle módon megmutatkoztak saját városukban, budapesti kerületükben, adományt gyűjtöttek, terveket szőttek, és egyre több helyi kapcsolódási pontot fedeztek fel.

Nagy büszkeség számunkra, hogy 2021 második felében bejegyezték a Kétker Közösségi Alapítványt (Budapest, II. kerület), a Jóbuda Harmadik Kerületi Közösségi Alapítványt (Budapest, III. kerület), a Loco-Motiv Közösségi Alapítványt (Nagykanizsa), az Egri Közösségi Alapítványt, valamint a Helyi Szálak Közösségi Alapítványt (Nyíregyháza).

A tavalyi évet két közösségi alapítvánnyal és hét szervezőcsoporttal kezdtük, december utolsó napján hét bejegyzett közösségi alapítvány volt Magyarországon – természetesen soha korábban nem volt példa hasonlóra sem. A szervezőcsoportok és a frissen bejegyzett közösségi alapítványok összesen mintegy 3 millió forint támogatást kaptak a Gyökerek és Szárnyak Alapítványtól, ennek segítségével pedig összesen 10 millió forint helyi adományt gyűjtöttek.

Elmondhatjuk: 1 millió magyar él olyan városban vagy kerületben, ahol közösségi alapítvány működik, így ennyi ember lehet már tevékeny részese új, cselekvő közösségének

Nem állunk meg, tovább szeretnénk növelni az önálló, cselekvő, lokálpatrióta helyi közösségek erejét és számát. Hamarosan, május közepén újabb szakemberfelhívással jelentkezünk.

Hasonló bejegyzések